Budapesti kerület az év madárbarát települése

A pályázat szeptember végén lezárult, amire 34 település adta be a pályázatát.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először az Év madárbarát települése pályázatot. A pályázatra olyan önkormányzatok pályázhattak, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ember és a természet összhangja újból létrejöhessen, és amelyek közterületein, intézményeiben már vannak kihelyezve madárvédelmi eszközök (odúk, odútelepek) és egyéb természetbarát módszereket is alkalmaznak, adta ki a tájékoztatást honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A pályázat szeptember végén lezárult, amire 34 település adta be a pályázatát. Szinte az összes pályázó megérdemelte volna az  elismerést az eddigi és tervben lévő madárvédelmi intézkedéseik miatt.

A 2023-as év Madárbarát települése címet a Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nyerte el

– áll az MME közleményében.

A pályázatban említettek közül kiemeltek néhány olyan intézkedést, ami miatt az MME  Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának ítélte meg ezt a kitüntető címet:

Kapcsolódó
Idén is megválasztják az év madárbarát településeit
Olyan önkormányzatok pályázhatnak, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ember és a természet összhangja újból létrejöhessen.