Virágzó vidékünk

Rekordközeli utasszámmal zárta a szezont a BAHART

Balatoni Hajózási Zrt
Balatoni Hajózási Zrt
Év végéig a kompokon szállított utasok száma elérheti az 1,4 millió főt, amivel harminc éves rekord is megdőlhet.

A tavalyinál is több utassal zárta a BAHART a 177. személyhajózási szezont – íra a Balatoni Hajózási Zrt.

Kiemelkedő nyári forgalmat követően 2 millió 74 ezer utasszámmal zárult október 23-án a 177. személyhajózási szezon. A személyhajók 721 ezer utast szállítottak, amely az előző évit 4%-kal, a 2019-es évi forgalmat 2,5%-kal haladja meg.

A kompok fedélzetén 1 millió 353 ezer utast köszönthettek eddig, ami 18 ezerrel több a 2022-es évi azonos időszakhoz képest és 49 ezer fővel a 2019-es adatot is meghaladja.

Balatoni Hajózási Zrt

Év végéig a kompokon szállított utasok száma elérheti az 1,4 millió főt, amivel harminc éves rekord is megdőlhet.

A települések között közlekedő menetrendi hajók 530 ezer utast szállítottak az idei szezonban, a legkedveltebb járatok a Siófok-Balatonfüred-Tihany-Balatonföldvár útvonalakon közlekedtek, amin 227 ezren, míg a Fonyód-Badacsony útvonalon 191 ezren utaztak. A séta és nosztalgiahajókat 145 ezer utas vette igénybe, ez 8 ezerrel több, mint a tavalyi évben és 10 ezerrel a 2019-es adatot is felülmúlja.

Balatoni Hajózási Zrt

A legnépszerűbb sétahajós kikötők Siófok, Balatonfüred és Keszthely voltak, a bulihajókra Balatonlellén, Siófokon és Balatonfüreden szálltak fel a legtöbben, míg a varázshajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast.

A programhajókra 30 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 15 ezer fő utazott idén. A legtöbb, 118 ezer utast a Fonyód és Badacsony között közlekedő Füred katamarán szállította, a további hajók sorrendje: Siófok katamarán, Badacsony katamarán, Szent Miklós motoros és Szigliget motoros.

Az év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, de az őszi hónapok is átlag feletti forgalmat generáltak.

Balatoni Hajózási Zrt

A személyhajókon szállított kerékpárok száma az idei szezonban 27%-kal volt magasabb a tavalyinál és elérte a 39 ezret, míg a kompokon a 126 ezret is meghaladta, ami 16%-os növekedést jelent. 

Ugyan október 23-án kifutottak az idei utolsó menetrend szerinti személyhajók, a BAHART egyedi programhajói és az őszi szünetben induló sétahajók továbbra is várják az utazókat. A kompok pedig az év minden napján közlekednek. November 5-ig Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 07.00 és 19.00 között indulnak, 40 perces időközönként, ezt követően pedig 60 percenként indulnak útnak a két rév között.

Kapcsolódó
Kifutottak első útjukra a Bahart legújabb hajói
Új katamaránok és kompok közlekednek hamarosan a magyar tengeren.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik