Virágzó vidékünk

Turisták kedvelt pihenőhelye a szigetvári tó

györkő zsombor
györkő zsombor
Most őszi színekben tündököl a környéke.

Ha az ember Szigetvár nevét hallja, jó eséllyel elsőként a szigetvári vár jut az eszébe.

Magyarország egyik leghíresebb vára 1566-ban írta be magát Európa történelmébe, amikor Zrínyi Miklós mintegy 2500 katonájával egy hónapig állt ellen a mintegy 50000 fő reguláris katonaságot felvonultató török ostromnak, majd szeptember 7-én a lángokban álló belső várból a megmaradt 300 fő Zrínyi Miklóssal az élen kirohant, és hősi halált halt.

Az ostrom alatt a városrészek és a vár is szinte teljesen egészében elpusztult. A vár bevételét követően a hódítók azonnal megkezdték az újjáépítést. Ekkor alakult ki a vár mai formája, a védelmet tégla- és kőfalakkal erősítették.

Van azonban a turisták által egy másik, szívesen látogatott látogatott terület is a városban, méghozzá a vár mögött található Csónakázó-tó, a szigetvári erdőben, a gyógyfürdő szomszédságában.

A tavon – nevével ellentétben – csónakázni nem lehet, viszont kellemes sétát tehetünk körülötte.

A vár és a tó környékét 2022-ben teljeskörűen felújították, új padokat helyeztek ki, a tó körül egy 350 méteres futópályát is kialakítottak, valamint a látogatók egy büfében pihenhetnek meg a kellemes séta után.

Erről a hangulatról adnak ízelítőt képgalériánkban  Györkő Zsombor felvételei, megmutatva, hogyan pompázik őszi szépségében a tó és környéke.

Galéria

Turisták kedvelt pihenőhelye a szigetvári tó

Fotó megosztása:
Kapcsolódó
Bámulatos őszi színekben pompázik a Kámoni Arborétum
Csodáld meg te is képgalériánkban!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik