Kihirdették a Holnap városáért díj nyerteseit

Tarolt az első helyezett.

A világjárvány után idén ismét kihirdették a Holnap városáért díj nyerteseit – olvasható a szervezők közleményben.

A nemzeti fenntartható városdíj a City Hungary program elismerése, amelyet 2013 óta ítélnek oda.

A 2010-ben alapított szervezet a cégek fenntartható működését segítve, a fenntartható városmodellt állította működése középpontjába. Célul tűzték ki, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket mutassanak be, melyek már eredményt hoztak – idézte a közlemény Takács Júlia alapító-ügyvezetőt.

A legsikeresebb jelentkező a főváros XIII. kerületi önkormányzata volt, a nyolc kategóriából – Fenntartható városért, Fenntartható közösségek, Üzlet a városért, Természetes erőforrás-hatékonyság, Mozgásban a város, Egészséges városért, A tiszta városért és Intelligens, okos városért – hétben első helyen végeztek.

A Fenntartható városért kategóriában a fővárosi kerület Paks város önkormányzatával együtt részesült az elismerésben.

A Holnap városáért díj fővédnöke 2013-tól Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. (MTI)

Kapcsolódó
Koppenhágai projekt nyerte az Európa Zöld Városa díjat
A 2023-as nyertes projekt Koppenhága egyik külvárosában létesült szokatlan megoldás diákok és idősek lakónegyedének kialakítására.