Már hajnalban túrta a havat a recski és a siroki polgármester

Emeljük kalapunkat előttük.

Recsken is sűrűn hullott a hó csütörtökön, a polgármester példát mutatott a közterületek takarításában, írta a Heol.

Már szerdán elősózták a belterületi utakat, csütörtök hajnalban pedig járműre pattant, és hozzákezdett a hóeltúráshoz

– mondta a portálnak Nagy Sándor polgármester.

facebook/nagy sándor

Jelenleg minden szakasz jól járható, ahol szükséges, folyamatosan takarítja az utakat.

Igyekeztem mindenhol elvégezni, de megkérem a tisztelt gépjármű tulajdonosokat, hogy a munka zavartalan elvégzését tegyék lehetővé azzal, hogy gépjárműveiket lehetőleg az udvaron, és ne az utcán tárolják. A tiszta hamut nyugodtan felhasználhatják a csúszásmentesítésre! Kérem figyeljenek egymásra, a szomszédokra! Ha bármi szokatlant tapasztalnak, 0-24-ben elérhető vagyok

– írta közösségi oldalán.

Egy másik Heves vármegyei községet, Sirokot sem kímélte a hó, s az ottani polgármester, Tuza Gábor is hókotróra ült.

facebook/tuza gábor

Virgács helyett havat kaptunk, de rendesen. Hajnal fél négytől megy az “evezés”! De az “evezőgép” tökéletesen működik

– közölte a Facebookon, és munka közben egy videót is közzétett a közöségi oldalon.

Kapcsolódó
Kötelező lakossági feladat a hó eltakarítása
A családi házaknál a tulajdonos kötelessége a járdát, valamint az úttest és a járda közötti területen a havat eltakarítani.