Ez lesz az idei év legnagyobb termálfürdős újdonsága

Makón az ország szeme.

Valószínűleg már nem kell sokat várni az idei esztendő legjelentősebb termálfürdős újdonságára, hívta fel rá a figyelmet a termalonline.hu.

Makón a Makovecz Imre tervei alapján megvalósult Hagymatikum felújítása és bővítése régóta napirenden volt, de sokáig nem volt meg hozzá az anyagi forrás. Végül 2021-ben kapott állami támogatást a város a fürdőfejlesztéshez, aminek hamarosan a végéhez érnek.

Az új részleg december közepére már elkészült, a lap pedig most azt írja, még a műszaki átadás-átvételt követően a Hagymatikum vadonatúj részlegét még a tavasz folyamán megnyithatják.

A több mint 3200 négyzetméteres alapterületű beruházás során családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épült és kialakítottak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét is.

Kapcsolódó