Virágzó vidékünk

Sorra zárnak be a gyógyfürdők, közben a makói duplájára bővül

Jó hír a gyógyvizek szerelmeseinek.

Nehéz helyzetbe hozza az energiaárak emelkedése a hazai gyógyfürdőket, uszodákat is, több helyről is jelezték már, hogy bezárnak a téli időszakra. Szünetel a Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő, a mezőberényi Kálmán Fürdő, a nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdő és a balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központ uszodájának nyitva tartása is.

Kapcsolódó
Lehúzza a rolót januárban a nyírségi termálfürdő
Nem tudják kigazdálkodni a többletköltségeket.

A makói Hagymatikum nem zár be, sőt, éppen bővítik, melyről Farkas Éva Erzsébet, város polgármestere számolt be a Facebook-oldalán. Ha véget ér a munka, a fürdő vendégfogadó kapacitása várhatóan megkétszereződik.

A Hagymatikum Gyógyfürdő bővítésének történelmi beruházása rendkívül fontos a város jövője szempontjából. Fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági válság ellenére se álljon le ez a fejlesztésünk, hiszen átadása után fantasztikus új mérföldkövet nyújt majd a makói turizmusban

– írja a polgármester.

A következő munkálatokat végzik a Hagymatikumban:

  • az új élményfürdő részleg galéria szintjén készítik az Atlantisz világ ülőpadjainak szerkezetét
  • a pinceszinten folyamatban van a gépészeti eszközök elhelyezése
  • a tetőszerkezet kupolájában a héten elkészülnek az utolsó famunkálatok
  • utolsó fázisában tart a csúszdatorony és az élményfürdő nyílászáróinak legyártása, a hónap második felében elkezdik ezeket beépíteni
  • nemsokára elkészül az élményfürdő tetejére kerülő kupola
  • hamarosan elkezdik ácsolni az öltöző és a csúszdatorony tetőszerkezetét is.

Kapcsolódó
Bezárt a népszerű somogyi gyógyfürdő
Szomorú véget ért a fürdő története.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik