Virágzó vidékünk

Látványterv: ilyen lesz az új Hagymatikum fürdő

2019-ben jelentették be, hogy kivitelőt keresnek Makó csúszdatornyokkal megépülő gyógyfürdőjéhez, vagyis a már meglévő fürdő fejlesztéséhez. Az akkori tájékoztatás szerint mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a Hagymatikum fürdőt.

A projektben azt tervezték, hogy családi élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint egy napozóteraszos nyári öltöző épül majd meg. Lesz emellett ételudvart látványkonyhákkal, valamint a fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületekkel is bővítik.

A tervek szerint a családi élményzónában nyitott medence, csúszda, vízi mászófal, hullámmedence és kiúszós élménymedence is helyet kaphat.

Lázár János országgyűlési képviselő szerdán a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a Makovecz-fürdő továbbfejlesztése utolsó szakaszába érkezett.

Megvan a kivitelező. Már csak pénz kell. Az a dolgom, hogy a makóiaknak több mint 9 milliárdot szerezzek. Ezen fogok dolgozni!

– írta.

Lázár János a bejegyzésben megosztotta a látványterveket is, amit alább tekinthet meg.

Kapcsolódó
Európa legjobb családbarát fürdője lett a makói Hagymatikum
A díjat ünnepélyes keretek között adják át Londonban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik