Virágzó vidékünk

Bezár a Tisza-tavi Ökocentrum

facebook/tisza-tavi ökocentrum
facebook/tisza-tavi ökocentrum
Az intézmény a márciusig tartó karbantartás idején nem fogad látogatókat.

Közösségi oldalán összegezte az elmúlt évet a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amely a téli iskola szünet végéig nyitva állt a vendégek előtt, január 8-án azonban a szokásos karbantartás idejére bezár, és a tervek szerint március 14-én nyitja meg újra kapuit.

Az intézményben látható Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszere, ám ezen kívül rendszeres ismeretterjesztő programokkal, közösségi foglalkozásokkal, kiállításokkal várták 2023-ban is a látogatókat.

Az ökocentrum tavaly két rangos elismerésben részesült. Év elején a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Heves Megye Zöldgazdaságáért díjat vehették át, majd decemberben az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület és az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület kitüntetését, a Tisza-tó Turizmusáért díját kapták meg.

Köszönjük az egész éves érdeklődést, a látogatásokat, pozitív megnyilvánulásokat, ajánlásokat, melyek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Tisza-tavi Ökocentrum 2023-ban is 180 ezer elégedett vendéget fogadott Poroszlón

– írták.

Ugyan az intézmény március 14-ig zárva tart, de megkezdték a készülődést a 2024-es esztendőre. Terveik szerint új programokkal és Jakab Tibor természetfotós év végéig megtekinthető kiállításával is várják majd a látogatókat.

Kapcsolódó
Megválasztották a Tisza-tavi Ökocentrum legjobb fotósait
Két kategóriában értékes nyeremények találtak gazdára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik