Itt nyugszik egy atyámfia,
Bögre Miki csizmadia.
Jól kezelte kaptafáját,
Jutkát, kedves életpárját.
Míg élt, gyakran eldöngette,
Imádkozzunk hát érette.
El tudnánk ehhez hasonló vicces-pajzán versikét egy hazai temetőben? Nemigen…
A halál gondolata szomorúsággal tölti el az embert, a temetők így közel sem a vidámság színterei. Még ha visszagondolva a szerettünkre egy vidám történet jutna eszünkbe, akkor sem nevetgélünk ott, hiszen nem illik. Általában. Mert van egy temető, nem is olyan messze, a romániai Szaploncán, ahol nem félnek vidáman emlékezni az elhunytakra.
Szaplonca (románul: Săpânța) Máramaros megyében, Máramarosszigethez közel van, a Tisza bal partján fekvő apró falucska. A helyi temető merőben más, mint a nálunk megszokott: közel nyolcszáz, jellegzetes szaploncai kékre festett fejfája vidám rigmusokkal, a naiv költészet nyelvén búcsúztatja az elhunytat.
A különleges fejfák története
A szaploncai vidám temető története 1935-ben kezdődött, ekkor kerültek az első jellegzetes fejfák a sírokra. Ezeket Stan Ioan Pătraş mester vésőnek köszönhetjük, aki a kék olajfestékkel lefestett tölgyfa keresztekre egy az elhunyt életéből kiragadott jelenetet faragott és egy néhány soros, vicces-vidám, a helyesírással és a központozással nem sokat törődő versikét, melyek tulajdonképpen fiktív túlvilági üzeneteknek is felfoghatók. Van, hogy az emberek már előre megírják saját maguknak a sírra kerülő sorokat.
Itt nyugszom én idelenn
Braic Ileana a nevem
Volt öt legénygyermekem
Isten tartsa valahányat
Neked Griga megbocsátok
Bár a késed belémvágtad
Mikor leszúrtál részegen,
De eltemettél tisztesen
Itt a nagy templom tövében
Te is megtérsz majd mellém.
Itt nyugszom én idelenn
Pop George Ocuta a nevem
Amíg világomat éltem
Sok-sok disznyót megperzseltem
Rengeteg húst is megettem
Ez lehetett tán a vesztem.
Jó lett volna még pár év
Még egy kicsi öregség
De a halál nem hagyott
A föld alá parancsolt.
Életemnek búcsút mondtam
43 éves korban.
Pătraş 1977-es haláláig mintegy 800 ilyen sírjel került a temetőbe, majd tanítványa, Dumitru Pop-Tincu folytatta a munkát.
A fejfák van, hogy az elhunyt egyéniségét, foglalkozását mutatják be, van, hogy életének vagy halálának körülményeit taglalják, nem sokat finomkodva. Némelyiken rajzos formában jelenik meg például egy közúti baleset vagy a versben mondja el, hogy vonatgázolás miatt hunyt el az illető.
Megfizettem mindenért
Ahol a halál elért
Valahol Mires hegyén
Rámjött a vagonkerék.
Játékban elmerültem
Vonat alá kerültem.
Anyám sirat vár haza
Nem múlik a bánata.
Nyugszom én idelenn
Stan George a nevem
Szegény élet, jött a vég
Semmivé lett mint a jég
Illés napján kapáltam
A villám erősebb volt nálam
Apám megharagudott
És anyám se nyughatott
Örökké megsiratott.
Fiatalon távoztam
19 ha voltam.
A feliratokat végigolvasva megmutatkozik előttünk az egész falu élete, összetétele, szokásai. Van, akit a kedvenc lovával, traktorával vagy éppen az italosüvegével örökítettek meg. A nők leggyakrabban főzés, mosás vagy szövés közben láthatók.
A versek és a képek a paraszti fotókhoz hasonlóan kimerevítve, egyetlen pillanatba sűrítve ábrázolják az elhunyt életét: úgy, ahogyan ő szerette volna magát látni és láttatni, jelezve, hogy megfelelt a közösség normáinak.
Ez alatt a nehéz kereszt alatt
Fekszik az én szegény anyósom.
Ha élt volna még három napot
Én feküdnék itt, ő olvasná.
Ti kik itt elmentek,
Próbáljátok meg nem felébreszteni,
Mert ha hazajön…
Itt én megpihenek
A (román nyelvű) versecskék azért jelenhettek meg a sírokon, mert a trianoni békeszerződés aláírása azt szerették volna elérni, hogy csak románul beszéljenek az emberek. A kisebbségek anyanyelvének használatát tiltó sorozatos akciókat tetőzte az 1936-ban életbe lépett új közigazgatási törvény, amely már egyenesen szigorú és megtorló intézkedések egész sorát írta elő az anyanyelv használatáért. A román nyelv „erősítése” érdekében Grigore Rițiu görög katolikus pap, és emellett román és latin tanár, arra kérte a mestert, vastagítsa meg a keresztek lábát és írjon rá hosszabb román sírfeliratot.
A népszerűség átka – ellopott fejfák
A temető oly népszerű lett, hogy korábban eltulajdonított fejfákról is érkeztek hírek.
A látványosság látogatók ezreit vonzza, akik sokszor a feliratokon mosolyogva sétálgatnak, különös hangulatot adva ezzel a temetőnek. Innen nem messze van a korábbi mester háza, ahol jelenleg tanítványa készíti az évi nagyjából tíz fejfát. Ha nyitva van, be is lehet az egyik, kiállítóteremnek berendezett szobába lesni.
Különleges, de nem világörökség
Több helyen is említik, hogy a temető felkerült az UNESCO világörökségi listájára, ám ez nem igaz. A félreértés oka az lehet, hogy Máramaros fatemplomai szerepelnek a világörökségi listán. A szaploncai temetőben áll egy 78 méter magas fatornyú templom, ám Szaplonca település és temploma neve nem szerepel Máramaros fatemplomai listáján.
Hasonló feliratokat egyébként találhattunk a nyírbogárdi, a székelykeresztúri, a bökönyi, a pétervásárai és börvelyi temetőkben is.
Nyírbogárdi felirat:
Szeretnéd tudni, ki vótam?
Megmondanám, de meghóttam.
Szabó Sándor volt a nevem,
Véletlenül vízbe estem.
Felbillent velem a hajó,
Nem volt számban kiáltó szó.
A bökönyi temetőben:
Itt nyugszik kis Ökröcske,
Ökör Jánosnak gyermeke.
Az Úristen nem engedte,
Hogy nagy Ökör váljék belőle.
Ismeretlen eredetű sírfelirat:
Itt nyugszik Fodor, a tót,
Aki gyufával nézte a benzines hordót,
Hogy van-e még benne?
Oszt vót!
