Virágzó vidékünk

Jóval régebbi a Fertő tó, mint gondolták

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Olyan időszakban keletkezett, amikor eleve kevés víz volt a Földön.

Egy új módszereket használó kutatás eredménye szerint a Fertő tó már nagyjából 25 ezer évvel ezelőtt is létezhetett, ráadásul a mainál jelentősen nagyobb területen.

Bécsi, innsbrucki és grazi tudósok szerdán közzétett tanulmányukban ásványok vizsgálatára alapozva határozták meg a tó korát, amelyre mindeddig csak távoli becslések álltak rendelkezésre – közölte az MTI.

A legrégebbi üledékeket a tótól északra fekvő Jois település közelében találták meg. Ezek ma már nincsenek víz alatt, viszont azt bizonyítják, hogy a Fertő tó 25 ezer évvel ezelőtt odáig is kiterjedt.

Stephanie Neuhuber osztrák geológus elmondása szerint megdöbbentette őket az eredmény, mert a 25 ezer évvel ezelőtti időszak a legutóbbi jégkorszak idejére esik, amikor eleve igen kevés víz volt a Földön.

A Fertő tó korának meghatározásában a szakértőknek eddig nemigen volt megfelelő kiindulási pontjuk, ezért a becslések meglehetősen széles skálán mozogtak, 10 ezer és több millió év között.

A kutatók most a közvetlenül a Fertő tó vizéből különleges vegyi eljárással kikristályosítható karbonátokat vizsgálták meg, és az ásványok növekedési sebességét elemezték. A számítások során figyelembe vették azokat az időszakokat is, amikor a tó időről időre kiszáradt.

A Fertő tó korának vizsgálatát eddig az bonyolította, hogy – szemben más vizekkel – ott nem tudták alkalmazni a hagyományos módszereket. Ezek során egy tóban olyan mélyre fúrnak le, hogy elérjék az aljzatát, és az ottani legrégebbi réteg korát határozzák meg. A Fertő tó viszont olyan sekély, hogy a szél keltette hullámzás eléri a tó fenekét is, és az ottani üledékeket folyamatosan összekeveri.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik