Elfoglalta hortobágyi fészkét az ország legrégebben áttelelő gólyája

Minden az elmúlt években szokásos menetrend szerint történt.

Portálunkon tavaly tavasszal írtunk Kikeletről, a legrégebben Magyarországon áttelelő gólyáról. A madár az utóbbi néhány évben január közepétől mindig megjelent a Hortobágyon található fészkén, sőt februárban általában már az otthonát rendezgette, míg a párjára várt.

Tavaly már izgatottan várták haza Kikeletet, azonban januárban nem jelent meg, és februárban sem volt még hír róla. Ám amikor már majdnem mindenki lemondott a gólyáról, egyszer csak megjelent. Március 24-én érkezett, az őt váró közösség nagy örömére. Bár a fészket időközben egy fiatal gólyapár elfoglalta, a madár könnyedén visszaszerezte régi otthonát.

Kikelet idén újra a szokásos menetrend szerint jelent meg Hortobágy településen, egészen pontosan 2024. január 24-én.

Molnár Máriának, aki hosszú évek óta figyelemmel kíséri a fehér gólya mozgását, a gyűrűszámát is sikerült leolvasnia, így semmi kétség, hogy Kikelet érkezett haza.

Tegnap kaptam a jó hírt Molnár Máriától, hogy szokásához híven január végén ismét megjelent a fészke közelében Kikelet. Mária a faluban vette észre a HX 803 gyűrűszámú madarat. Tavaly már aggódtunk érte, mert márciusig nem jelentkezett, de idén szerencsére hamarabb előkerült

– írta a Telelő gólyák, Gólyatelelés Facebook csoportban Pozsikné Forgó Olga adminisztrátor.

Molnár Mária

Kikelet rövid történeteÉleterős, már nem fiatal hím, aki 2007-ben súlyosan megsérült, valószínűleg vezetéknek repült, kevés remény volt a felépülésére. Eredetileg nem alföldi madár, a Budapest közelében lévő Szigetmonostorról került először Csomádra, ahol meggyógyították, majd a Górés-tanyai repatriáló állomáson vadították vissza.

Arról nincsenek információk, hogy 2007-ben fiókaként sérült-e meg, vagy már felnőtt madárként, de minimum 17 éves lesz idén tavasszal. Kikelet a szabadon engedése után nem tudott elvonulni, azóta Balmazújváros, Kónya és Hortobágy környékén telel. Nem tudni, összefügg-e a sérülésével, de 2014 előtt nem fészkelt, azaz minimum 7 éves volt, amikor kikeltek az első fiókái.

Az évek során Balmazújvárosban és Hortobágyon fészkelt. 2011-2014 között egy Katika nevű hölgy etette Balmazújvárosban. Érdekesség, hogy egy ideig használta azt a fészket a Kiskállóköz településrészen, amelyben később a jeladós Hajdú is költött.

Az utóbbi pár évben Hortobágyon költ a párjával, aki vonuló madár. Novembertől január végéig valószínűleg egy állattartó telepen tölti telet, itt mindig talál élelmet.

“Papírforma szerint” január közepén, végén jelenik meg a fészkén és elkezdi rendezgetni.

A Kikeletet figyelő és szerető közösség tagjai bíznak benne, hogy az idén tavasszal is megérkezik a párja és sok, életerős fiókát repítenek ki.

A cikkben szereplő fotókat Molnár Mária készítette.

Kapcsolódó
Különleges törődést kap a Dunazug-hegyvidéken telelő fehér gólya
A Leányvár és a piliscsévi körforgalom közötti kaszálón immáron második esztendeje télen-nyáron állandó vendég egy fehér gólya.