Virágzó vidékünk

Már lehet nevezni az idei Balaton-átevezésre

Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Február elsejétől lehet nevezni az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményére, a Hervis Balaton-Átevezésre. Az előnevezési időszakban ezúttal is kedvezményesen lehet regisztrálni, emellett ettől az évtől az indulók azt is eldönthetik, hogy július 27-én milyen idősávban szeretnének vízre szállni a Zamárdi Szabadstrandon – írta meg a Hírbalaton.

Az esemény hivatalos oldalán, a balatonatevezes.hu-n csütörtökön megnyílt a nevezési felület.

A július 27-i Hervis Balaton-Átevezés ismét Zamárdiból rajtol. Az indulók Tihany felé veszik az irányt, majd egy fordulót követően visszaevezve teljesítik a nyolc kilométeres távot. Tavaly mintegy 4200-an szálltak vízre, bízunk abban, hogy idén még többen vállalkoznak erre.

Az online előnevezési időszak július 24-ig tart. Nem árt azonban minél előbb dönteni, hiszen a regisztrációjukat április 30-ig, illetve június 30-ig véglegesítők kedvezményes áron vehetnek részt az átevezésen, sőt megkapják az esemény hivatalos pólóját is. Az átevezés napján, azaz július 27-én korlátozott számban a helyszínen is lehet nevezni.

Újdonság, hogy az idei évtől bevezetik az idősávos rajtoltatást, amelynek célja, hogy csökkentsék a vízre szálló terület előtti hosszú sorban állással, illetve a vízen feltorlódó tömeg kialakulásával kapcsolatos kockázati tényezőket.

A délelőtti idősávot választók 10 és 12 óra között, a délutánira jelentkezők pedig 12 és 14 óra között rajtolhatnak el.

Az útvonalat a szokásoknak megfelelően bármilyen kézzel hajtható vízi járművel neki lehet teljesítők. A célba érkezőket a parton várja majd a jól megérdemelt befutóérem, emellett az egyes kategóriák három legjobbját külön is díjazzák.

Kapcsolódó
Több mint négyezren evezték át a Balatont
A 8 kilométeres távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lehetett megtenni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik