Titokzatos kutakat rejt a Tisza-tó

A kutakat jól lehet látni, amikor a tó vízszintje lecsökken, és arról tanúskodnak, hogy ott valaha állatok legeltek.

A Tisza-tóban több helyen is kutakat találni a mederben: ezek a turistáknak érdekességek, míg a csónakkal közlekedőknek sokszor rémálom lehet. A kutak ma is élő bizonyítékai annak, hogy ott valaha állatok legeltek, írta az I love Tisza-tó.

A Tisza-tó 2023-ban volt ötven éves, de már az 1960-as években megkezdődtek a létrehozása előtti munkálatok, azaz a kijelölt medrében ki kellett vágni a mélyebben fekvő fákat, illetve a gátakat is meg kellett erősíteni.

Az élet a Tisza-tó előtt hasonló volt, mint most az Alföldön: főként mezők, legelők és erdők alkották a területét, amit olykor-olykor elmosott a Tisza és sokszor maradtak mocsaras, lápos, sulymos területek is utána.

Nem mindenhol vágták ki teljesen a fákat, sőt az egykori legelők kútjai is a vízzel borított területen maradtak. Ennek köszönhető, hogy még a mai napig fellelhetőek a kutak a Tisza-tó közepén. A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre már felhívta a figyelmet a kútra, ami a Sarudi-medence tiszaderzsi részén található és vélhetően több csónak is „ledarálta” a tetejét, hiszen amikor megemelkedik  a vízszint nem látszódik ki belőle.

HNPI/Kis Ferenc

Egy másik kút is van a Tisza-tóban

A Tisza-tónál viszont nemcsak itt, hanem a Tiszavalki-medencében, a Dühös-laposon is találni hasonló kutat, egészen pontosan ott gémeskút meredezik az ég felé. Ez a terület valamikor legelő volt és 50 éve – mióta vízzel árasztották el a területet – itt áll. A kút kávája is megvan, amit jól lehet látni amikor a vízszint lecsökken.

Kapcsolódó
Zöld nagyköveti megbízást kapott a Tisza-tó ökoharcosa
Elismerték a Tisza-tó és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye turizmusáért elhivatottsággal munkálkodókat.