Zárva marad a szolnoki Tisza szálló és gyógyfürdő

Leghamarabb nyár elején fogadják a vendégeket.

Továbbra is zárva marad a szolnoki Tisza Szálló és a gyógyfürdője is – írta a szol24.hu.

Tavaly nyáron a fürdő bezárt. Az akkor kihelyezett felirat szerint „technikai okok miatt” nem adott termálvizet a szolnoki Tisza Szálló és Gyógyfürdő közkifolyója, ezért kényszerültek a bezárásra. Hamarosan sikerült elhárítani a hibát, és 2023. december 27- én a Hotel Tisza Szálló és Gyógyfürdő újra nyitotta termálvizes fürdőjét.

Nem sokáig örülhettek a szolnokiak, januárban be is zárt minden, még a szálloda is.

A tetemes összegre nőtt víz- és csatornadíjak miatt történt, valamint a szállodát rendszeresen ebben az időszakban teszik rendbe, azért zárt be. A szálloda vezetése tárgyal a vízművekkel egy méltányosabb vízdíj érdekében, ennek függvénye lehet a fürdő újranyitása.

Facebook / Hotel Tisza Szálló

A szálloda honlapjáról kiderül, hogy február végéig a szálloda, május 31-ig pedig a fürdő is zárva marad.

A gond, hogy a vízdíj  köbméterenként 260 forint plusz áfáról felment 886 forint plusz áfára. Kiszámolták, csak a fürdő esetében ez napi (!) 300 forint költséget jelentene, és akkor még a szálloda fogyasztásáról nem is beszéltek. Ezt képtelenek lennének kigazdálkodni.

A kínai tulajdonos továbbra is szívesen eladná a szállodát, várja az érdeklődőket, de eddig nem akadt jelentkező.

Kapcsolódó