Megérkezett teleléséből az első gólya

A Bács-Kiskun vármegyei Akasztón landolt a fészkében.

Az elmúlt években jellemzően Suri, a vassurányi gólya tért haza elsőként teleléséből február első felében. A madár olyan népszerű lett, hogy saját Facebook oldalt is létrehoztak neki.

Úgy tűnik, idén a sorozat megszakadt, mert február 20-án a Bács-Kiskun vármegyei Akasztón fotózták le az elsőként észlelt fehér gólyát.

Akasztó egyébként is ismert a gólyáiról, hiszen közel harminc gólyafészket tartanak számon a település belterületén, írta a Baon. Akasztó körül a halastavak, a vizes élőhelyek, csatornák mind paradicsomi állapotot biztosítanak a fiókák neveléséhez.

Habár nem mindegyik akasztói fészekben költenek a gólyák, de akadt közöttük például egy németországi madár, aki 2014 óta minden évben költött a településen, negyedik éve ugyanabban a fészekben.

Az akasztói gólyafiókákat minden évben meggyűrűzik. A korábbi években észleltek már akasztói születésű gólyákat Izraelben, Egyiptomban, Törökországban, Erdélyben, Szerbiában, a legmesszebbi megkerülés pedig Dél-Afrikában volt.

Oroszi Zoltán február 20-i felvételét az Akasztón fészkét elfoglaló gólyáról közösségi oldalán a Dunatáj Közalapítvány tette közzé.

Kapcsolódó