Virágzó vidékünk

Megérkezett fészkébe az idei első magyar gólya

Február 12-én pénteken délután landolt vassurányi fészkében Suri, a fehér gólya, olvasható a madár életét követő Facebook-oldalon.

Suri zsinórban immár negyedik éve ér haza elsőként a teleléséből, és szinte napra pontosan ugyanakkor teszi mindezt: 2018-ban és 2019-ben február 13-án látták őt először a helyiek, 2020-ban pedig valamivel korábban, február 11-én érkezett.

A posztban megjegyzik, figyelemmel kísérik az állapotát, és amennyiben szükséges, biztosítják számára a megfelelő táplálékot. Erre szükség is lehet, ugyanis az elkövetkező napokra extrém hideget jósolnak.

Az országos sajtó korábban arról számolt be, hogy január 18-án a Békés megyei Elekre jött meg teleléséből az első gólya, de szakemberek szerint ez a példány el sem hagyta az országot, itthon telelt, a környéken többen is látták az azt megelőző hetekben.

Kapcsolódó
Megtalálták a legidősebb magyar fehér gólyát
1984-ben gyűrűzték Tolna megyében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik