Virágzó vidékünk

Húsvét után kezdődik a Brenner-villa felújítása

Facebook/Szombathelyi Egyházmegye
Facebook/Szombathelyi Egyházmegye
Az év végére pedig tető is lesz az ikonikus szombathelyi épületen.

A Szombathelyi Egyházmegye azt közölte a Nyugattal, hogy a kivitelezőt sikerült kiválasztaniuk, a munka viszont még azért nem kezdődött el, mert további egyeztetésekre van szükség (többek között az önkormányzattal) a villát körülvevő terület használatával kapcsolatban. A helyzet azért bonyolultabb az átlagosnál, mert a villa egy úgynevezett úszótelken áll, ami azt jelenti, hogy az egyház csak magát az épületet birtokolja, a parkoló és a szebb napokat is látott park már nem az ő tulajdonuk.

Válaszukban kiemelték, ha ezek az egyeztetések rövid időn belül lezárulnak, akkor húsvét után már kezdődhet a felújítás első üteme.

A tervek szerint nyárig megtörténik az életveszélyes épületrészek – így a leégett részek, a beomlott födém – elbontása, a párkány falazása, valamint az új elrendezésnek megfelelő teherhordó szerkezet felépítése. Ezzel párhuzamosan pedig zajlik majd a második ütem előkészítése, azaz a tetőszerkezet építés-tervezése, egyeztetve a szombathelyi főépítésszel, mivel az épület helyi védelem alatt áll. Hozzátették, reményeik szerint nyárra megkapják az engedélyeket és az erre kiválasztott kivitelező cég nekiállhat a tetőszerkezet építésének.

A Szombathelyi Egyházmegye a lap kérdésére azt közölte, az év végére tető alá kerülhet a Brenner-villa. A további belső felújítások csak ezután kezdődhetnek el, az anyagi források függvényében.

Az egyházmegye 100 millió forintért vásárolta meg tavaly Szombathely ikonikus épületét, a Brenner-villát, ami 25 évig üresen állt. Székely János megyéspüspök októberben a lapnak úgy fogalmazott, azért vették meg a becsültnél jóval drágábban az épületet, hogy megmentsék azt a pusztulástól.

Arról mi is beszámoltunk, hogy a Brenner-villa megmentésére tavaly októberben egy gyűjtést is indított az egyházmegye.

A tervek szerint a villában helyet kap majd egy Brenner-emlékhely és egy nagy rendezvénytér is. Utóbbi kapcsán Székely János azt mondta, ezt lehet majd használni esküvőhelyszínként, de ő maga el tud képzelni itt konferenciákat, koncerteket, egyéb kulturális programokat is.

Kapcsolódó
Eladják Siófok 126 éves ikonikus villáját
A két éve bezárt Galerius fürdő felújítására fordítják a bevételt, ami az értékbecslő szerint 930 millió forint lehet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik