Virágzó vidékünk

Madárbarát lett a dunántúli kisváros plébániája

Gőbölös Péter
Gőbölös Péter
Madárdaltól lesz majd hangos Tamásiban a templomkert.

Közösségi összefogásnak köszönhetően megújult és megszépült a Nagyboldogasszony templomkert az énekesmadár élőhely-védelmének és fejlesztésének érdekében – közölte Gőbölös Péter, a helyi katolikus plébánia kommunikációs vezetője a Facebookon.

Ahogy korábban írtuk, a Laudato si’ (a teremtett világ védelme) pápai enciklika szellemében a templomkert megújulása, újjászületése után fontos, hogy Tamási város belső zöldövezeti tereinek egyik legnagyobb és legösszetettebb, legfajgazdagabb biotópjában az énekesmadarakra is gondoljunk. A templomkertben, mint Tamási város területén szigetszerűen elhelyezkedő összefüggő zöldövezetben jelentős számú és fajgazdagságú énekesmadár populáció él. Ezen madárpopulációk közösségének ún. biocönózisának a megtartása, erősítése és fejlesztése érdekében madárodú kihelyezési akciót kezdeményeztünk, mely érzékeny fülekre és szívekre talált

– írja posztjában Gőbölös Péter.

A „kedves és jószívű embereket” kérték, hogy madárodú adományozásával segítsék ezt a munkát és érkezett is segítség: 16 odút tudtak felszerelni a fákra a megfelelő madártani elvek alapján. Most már csak az „albérlőket” várják az új otthonokba.

Már a következő lépést is tervezik: a nyári hőség idejére madáritatót is szeretnének telepíteni.

Kapcsolódó
Balzsam a léleknek a csodákat rejtő debreceni madárdalos kert
Nem csak a kertben kapnak helyet Erika növényei, hanem a szívében is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik