Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő a Boonnak azt mondta, hogy Gyula a virágok városa, amit mind a hazai, mind a nemzetközi virágosítási versenyen elért eredmények, mind az ide érkező turisták és vendégek véleménye egyaránt bizonyít.
Jelenleg is 10 ezer tulipán és 18 ezer árvácska virágzik, május 1-től pedig újabb, mintegy 45 ezer egynyári virág kerül majd ki a közterületekre. Így csak ezeknek a virágoknak a száma megközelíti majd a 70 ezret.
Az alpolgármester nagyon lényegesnek nevezte, hogy a város polgárai is fontosnak tartják, hogy a saját lakókörnyezetüket is díszítsék, és büszkék arra, hogy a közterületeket tiszták, virágosak. Ebből indult ki 10 éve az a kezdeményezés, hogy a Virágos Gyula program keretében a lakosságnak is biztosítsanak virágot. A célra a költségvetésben forrást biztosítanak, az idei évre is 40 ezer tő virágról kötöttek szerződést két gyulai őstermelővel, akik évek óta biztosítják a virágokat. A 40 ezer tő azonban évről évre kevésnek bizonyul, éppen ezért várhatóan a mennyiséget 45 ezerre emelik majd.
A begóniától a petúniáig, a gazaniától büdöskéig a kakastaréjtól a mézvirágig huszonötféle virágot biztosítanak. Érdekesség egyébként, hogy a lehetőségre nemcsak kertes házakban élők, hanem tömbházak lakóközösségei is jelentkeznek, és az ott található előkerteket, zöld területeket díszítik a virágok segítségével.