Virágzó vidékünk

Elkezdődött az őzbakok vadászati szezonja

Pixabay
Pixabay
Változóan gondolják a kilátásaikat a vadásztársaságok.

Megkezdődött április 13-án az őzbak vadászati idénye, a Nimród Vadászújság a vadászatra jogosultakat kérdezte az előttük álló időszakról.

Csanyteleki Vadásztársaság elnöke, Szabó Tamás elmondta, hogy 25 bakot – köztük 5 öreg példányt – terveznek hasznosítani, amelynek reményei szerint 30-40 százaléka érmes lesz. A tavalyi évről maradt egy-két igen jó, 400-500 gramm tömegű bak a területen, idén sokat vár tőlük. Az erdősültségük 10 százalék alatti, így nem jellemző, hogy szem elől tévesztenék a bakokat, nagy biztonsággal megtalálják őket a következő idényben. Azért is várható sikeres idény, mert ebben az évben kevés a repcevetés a területen és sok a gabona, tehát viszonylag egyszerűbb lesz a bakok elejtése.

Április 20-a körül tervezik az első bakok terítékre hozását, hogy hadd legyen egy kis színe az agancsnak. 7-8 külföldi vadászt várnak, a többiek hazaiak lesznek.

25 bakból 18-20-at az idény elején szándékoznak hasznosítani, kevés marad az üzekedésre, mert a biztos bevételt tavasszal tudják produkálni, a nyári üzekedés, tapasztalatai szerint, már nagy lutri.

Az április hónap bevétel szempontjából biztosabb, emiatt törekszenek arra, hogy a nagy bakokat minél előbb terítékre hozzák.

Ezzel együtt az is igaz, hogy idő előtt egyetlen komoly agancsost sem ejtünk el, mind legalább 6-7 éves, mire terítékre kerül, és egy ilyen korú bak már többször is üzekedett élete során, így volt neki pár éve arra, hogy kiváló génjeit tovább örökítse

– fejtette ki Szabó Tamás.

A Békés vármegyei Dévaványai Vadásztársaság elnöke, Illin József arról számol be, hogy idén kevesebb bakot terveznek terítékre hozni, mert jelentős, Haemonchus contortus okozta elhullást tapasztaltak az elmúlt esztendőkben. A szokásos 100 bak helyett ezért 70-et hasznosítanak és az öreg egyedeket kímélik, inkább a selejtezésre fektetnek nagyobb hangsúlyt. Nagy bakokat nem terveznek  elejteni idén és a következő években sem.

A Csongrádi Május 1. Vadásztársaság számára vadászmestere, Meggyesi József elmondta, hogy  novemberben jelentősebb, 10 egyedet érintő elhullást tapasztaltak a területen, ennek megfelelően a hasznosítási számokat lecsökkentették.

40 bakot szándékozunk terítékre hozni, az öreg korosztályból legfeljebb hetet, így inkább a középkorú és a fiatal állományból próbálnánk többet szelektálni. A 40-ből 25-30 példányt szeretnénk tavasszal elejteni, a többit az üzekedésre hagyjuk, bár ezek a számok még változhatnak a vendégek igényeinek függvényében, noha az elmúlt években az augusztusi őzbak vadászatok kevés sikerrel kecsegtettek

– magyarázta. Az idei vadászatokat április 14-én hazai vadászok kezdték meg, majd májusban érkeznek a visszajáró német vendégeik is.

A területi rekordot egy 570 gramm trófeatömegű bak tartja, és ha a fent leírtak alapján ilyet nem is, de nagyon bízom benne, hogy legalább kettő-három 500 gramm körüli egyedet idén is sikerül terítékre hozni

– tette hozzá Meggyesi József.

Kapcsolódó
Focizó őzbakot videóztak a Szentendrei-szigeten
Bandika első meccsét játszotta.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik