Virágzó vidékünk

Megújul az ország legidősebb nagyharangja

Becslések szerint körülbelül 3400 kilogrammos lehet, alsó átmérője pedig meghaladja a 177 centimétert.

A veszprémi várnegyed felújításának égisze alatt restaurálják a Szent Mihály Főszékesegyház történelmi harangját. Az ország legrégebbi nagyharangját speciális módszerrel állítják helyre, így az visszanyeri eredeti hangját

– nyilatkozta az MTI-nek a munkálatokat irányító harangszakértő.

Most Balázs elmondta, hogy a mintegy 3400 kilogrammos harangot az elmúlt háromszáz évben egyszer sem mozdították el a helyéről. Egy 1930-as években történt beavatkozás következtében azonban megváltozott a hangzása, amikor új harangnyelvet, harangszéket és jármot készítettek hozzá.

A jelenlegi restaurálás során egy speciális módszerrel heteken át hevítik a harangtestet 800 Celsius-fokosra, és egy hőpajzs alatt tartva, különleges hegesztési módszerrel újítják meg. A nagyharangnak a javítást követően új harangszéket, -jármot és -nyelvet készítenek, így visszanyeri majd eredeti hangzását

– tette hozzá.

A főszékesegyház északi tornyában 47 méter magasan függő harang gróf Esterházy Imre veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek megrendelésére Franz Ulrich Scheichel harangöntő mester bécsi műhelyében készült 1723 és 1725 között.

Az Öreg Mihályként is emlegetett harang Magyarország nagyharangjai közül a legidősebb, tömegéről nincsenek pontos adatok, becslések szerint körülbelül 3400 kilogrammos lehet, alsó átmérője pedig meghaladja a 177 centimétert

– mondta Most Balázs.

A várnegyed három templomában eredetileg tizenkét harang volt, a főszékesegyházban hat, a Szent Imre- és a Szent István-templomban további három-három, legtöbbjük azonban nem vészelte át a két világháborút. A ferences templom tornyából a második világháború idején két harangot is elvittek, így jelenleg csak a legkisebb, 1932-ben készített harang szól.

Ugyanígy maradt magára a Szent Imre-templom egyik harangja is, amely 1839-ben került a helyére. A 200 kilogramm súlyú, eredeti állapotban megmaradt harang különlegessége, hogy a mai napig hagyományos módon, kézi erővel lehet megszólaltatni.

Jövőre a három templomba mind a 12 harang visszakerül, a ferences és a piarista templom tornyaiba új harangszékeket helyeznek el, és kicserélik a harangokat mozgató berendezéseket, valamint az óraütő kalapácsokat is. A beruházást követően a várnegyed harangjait a főszékesegyházból központilag is lehet majd működtetni, így különleges zenei élményben lesz részük a várba látogatóknak

– magyarázta Most Balázs.

Kapcsolódó
Segítségért kondul Magyarország második legidősebb harangja
A völgyben fekvő építmény falai állandóan vizesednek a magas talajvíz miatt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik