Mozaik

Az FBI segítségével tért haza Jásztelek 20 éve ellopott harangja

Egy véletlennek köszönhető a megtalálása.

Több mint húsz évvel ezelőtt tűnt el a Jásztelek külterületén álló templomból a harang és az oltárkép. Hiába nyomoztak, a tettes és a lopott tárgyak nem lett meg, idővel le is zárták az ügyet – kezdte a különleges történetet a Blikk.

Tavaly februárban viszont egy Amerikában élő magyar hölgy, Horváth Mária egy ottani régiségekkel foglalkozó oldalon felfedezte a harangot, melyen magyar feliratokat látott, köztük Jásztelek nevével. Ezután felvette a kapcsolatot a falu vezetőivel és a művelődési ház igazgatójával, Túrócziné Edinával. Ő emlékezett is a lopásra, viszont mivel korábban a toronyban volt a harang és nem igazán látták közelről, így nem tudták egyértelműen beazonosítani, hogy valóban az ő falujukhoz tartozik-e.

Végül a külügyminisztériumtól is megkeresték, akivel már egy FBI nyomozó is érkezett, akik szintén a harang jogos tulajdonosát igyekeztek fellelni.

Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy amerikai magyarok és az FBI segítségével visszakaphatta Jásztelek az ellopott harangot, mely most a falu főterén álló templomban, az oltár előtt van kiállítva.

Ez itt maga a csoda, az én csodám is, mert visszaadta a világba vetett hitemet. Hihetetlen, hogy a hatóságok ilyen alaposan foglalkoztak vele, és az FBI nyomozott a mi harangunk után! Amióta itthon van, sok embert behozott már ide a templomba, ez lett a mi látványosságunk. De szerintem ennél is több. Égi jel!

– mondta Turócziné Edina.

A kis templom, ahol korábban függött a harang, azóta használaton kívül van, állapota pedig leromlott, így még kétséges, hogy visszakerül-e a régi helyére, meg tudják-e menteni a régi épületet.

Kapcsolódó
Haranghangokat vizsgálnak az ifjú pécsi fizikusok
Harangfelimerő applikáció fejlesztésébe kezdenek majd.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik