Virágzó vidékünk

Leeresztett egy szegedi tó, mentik a halakat

Szegeden a panelek ölelésében fekszik a Vértó, amely egy kis zöld sziget, a horgászok kedvelt helye. Funkcióját tekintve záportó, ide vezetik be a környék épületeiről, utcáiról a csatornába folyó csapadékot.

Az utóbbi napokban azonban – ahogy azt a Szeged365 is megírta – valami galiba történhetett, mert vészesen kezdett apadni a vízszint, sok helyen már a stégeket sem érte el.

A portál  érdeklődésére az üzemeltető válaszolt:

A Szegedi Vízmű Zrt. üzemeltetésében lévő Vértónál üzemelő – a vízszint szabályozásához szükséges – zsilip-tolózár átereszt, feltételezhetően meghibásodott, melynek következtében a vízszint folyamatosan csökkent. A rendszer biztonságos üzemeltetése érdekében szükségessé vált a zsilip-tolózár javítása. A javítás csak a tó vízszintjének jelentős csökkentésével oldható meg, így szükségessé vált a tóba telepített halak megóvása érdekében a halak lehalászása, és biztonságos, átmeneti tárolása a javítás, valamint a vízszint visszatöltés idejére

A javítás és a víz visszatöltése után természetesen ismét hazatérhetnek a pikkelyesek.

Kapcsolódó
Elfüstölte az orsót a 240 centis óriásharcsa Szegeden
Megfogta élete halát a szegedi horgász.
Olvasói sztorik