Megmentenék a legendás nyíregyházi gyógyfürdőt

Idén sem nyit ki a népszerű fürdőkomplexum, a Júlia Fürdő.

A sokak által kedvelt, patinás fürdő majd fél évszázada áll a vendégek szolgálatában Nyíregyháza belvárosában. Működésének alapját a nátrium-kloridos, jódos, brómos gyógyvíz adja, mely 900 méter mélyről tör fel, és rendkívül kedvező hatással bír az ízületi, reumatikus és mozgásszervi megbetegedések kezelése esetén.

Ugyanakkor az úszást kedvelők is megtalálták itt a pihenést, kikapcsolódást nyújtó medencéket, a szaunák világát.

A Júlia Fürdőt üzemeltető Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. 2022. október elején arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a fürdőt az energiaárak drasztikus emelkedése miatt átmenetileg, határozatlan időre bezárja, ám az újranyitás azóta sem történt meg az időközben jelentkezett műszaki problémák miatt.

A város méltán kedvelt fürdőjének zárva tartása mögött két fő ok húzódik meg.

Elsődlegesen statikai problémák nehezítik meg újranyitását, amelyek egy 2007-es szakszerűtlen vizesblokk-felújítás következményei. Habár a hibát 2012-ben javították, a korábbi műszaki hiányosságok időközben annyira elkorrodálták a födémen lévő acélszerkezetet, hogy veszélyessé vált az épület

– mondta a nyiregyhaza.hu érdeklődésére Matavovszky Dániel, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója.

A második probléma a fürdő termálkútjában rejlik. Az 1960-as években fúrt kút vízhozama folyamatosan csökkent, miközben az energiaárak drasztikusan emelkedtek. 2012-ben volt egy rekonstrukció, újraszűrőzték a kutat, a csővezetéket felújították, és frekvenciaváltót helyeztek el. Ez enyhítette ugyan a problémákat, de nem tudta teljesen megoldani.

A kút a mai napig sem ad elegendő vizet ahhoz, hogy üzemelni tudjon a fürdő. A megoldás a kút újrafúrása

– nyilatkozta a vezérigazgató.

Az önkormányzat jelenlegi célja nem az ingatlan eladása, hanem annak megmentése. A jövőben döntenek arról, milyen módon lehetne a Júlia Fürdőt fenntarthatóvá tenni. Ennek érdekében összetett műszaki és gazdasági szempontokat kell mérlegelni, hogy megtalálják a legoptimálisabb megoldást a fürdő újraindítására és fenntartására.

Az biztos, hogy európai uniós forrásokra van szükség ahhoz, hogy újranyithassák a Júliát.

Kapcsolódó