Virágzó vidékünk

Újraépítenék az 50 éve bezárt nemesmiliticsi gyógyfürdőt

Nemesmilitics határában kénes tartalmú gyógyvíz található. A ritka természeti adottság kihasználása érdekében Zombor városa koncessziós pályázatot ír ki az egykor a faluban működő gyógyfürdő teljes felújítására, számolt be róla a Vajdasági RTV.

A Vajdaság északi részén, a magyar határtól mindössze 26 kilométerre található településen 1885-ben nyitották meg a fürdőt, a szomszédos tóból pedig gyógyiszapot termeltek ki. Közel 100 éves fennállása alatt rendeteg mozgásszervi beteg járt Nemesmiliticsre gyógyulni.

1971-ben viszont egy viharban megrongálódott a fürdőépület, ami az elmúlt 50 évben teljesen lepusztult, a szabadtéri medence is tönkrement.

Az elmúlt években voltak különböző tervek a gyógyfürdő felújítására, akár EU-s forrásból is, de végül négy éve Zombor város szerezte meg a területet.

Ők szeretnék felújítani a fürdőt és környékét, csak nincs rá forrásuk. Most koncessziós pályázatot írnak ki, ennek keretében a tulajdonjog a városé maradna, a befektető pedig hosszú távú szerződéssel működtethetné az általa újjáépített létesítményt.

A tervek szerint ismét hasznosítani lehetne a gyógyiszapot is, a környéken ugyanis nincs olyan fürdő, ahol hasonló szolgáltatást kínálnak.

És ha már termálfürdők, Magyarországon is zajlik az élet, nemcsak új fogalmat vezetnek be a gyógyfürdőknél, de egy hatalmas újítás is várható idén hazánkban.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik