Virágzó vidékünk

Rekordszámú havasi lile táborozott a Hortobágyon

A környezet itt a költőhelyükre emlékezteti a madarakat.

A havasi lile a Hortobágy egyik karakter madárfaja. Hazánkban nem fészkel, azonban az őszi vonulásuk során hónapokat töltenek el a Hortobágyi Nemzeti Park szikes pusztáin – írták a nemzeti park Facebook-oldalán.

Tavasszal csak elvétve találkozhatunk ezzel a fajjal, és akkor is csak néhány egyedből álló csapat figyelhető meg általában.

2024 tavaszán egy közel 40 példányos csapat tartózkodott a Kunmadarasi-puszta térségében több mint egy hétig, amire eddig még nem volt példa. Az öreg madarak már átvedlették nászruhájukat, melynek köszönhetően impozáns látványt nyújtanak ebben az időszakban.

A havasi lile

A havasi lile közepesen kistermetű, zömök madár, hazánkban rendszeres átvonul, a Hortobágyon található egyetlen tradicionális pihenő és vedlőhelye. A kiégett, túllegeltetett szikes pusztai növényzet habitusában a lilék költőhelyére emlékeztet, ezért fordul elő nálunk csak szórványos és speciális élőhelyeken. Leginkább ősszel, augusztus és november között lehet megfigyelni, tavaszi vonuláson ritka. A Hortobágyon kívül általában kisebb csapatait lehet látni a dél-alföldi szikes pusztákon, újabban a Dunántúlon is megfigyelték csapatait szántóföldi környezetben. Európai állománya kis mértékben csökken, a nálunk megjelenő egyedek speciális rövidfüvű élőhelyének fenntartása a hazai természetvédelem fontos feladata.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Kapcsolódó
Kvíz - Mennyire ismered a védett állatokat?
Töltsd ki a tesztet és kiderül!
Olvasói sztorik