Virágzó vidékünk

Vadregényes pillanatképeken tündökölnek a bakonyi szélmalmok

Haraszti Krisztina
Haraszti Krisztina
Évszázados ipartörténeti műemlékek.

Felújítják a tési szélmalmokat – írta a CsodálatosBakony.

Tés 465 méteres tengerszint feletti magasságával a Kelet-Bakony legmagasabban fekvő települése, fő látványossága két különös szélmalom. Tésen szinte mindig fúj a szél, nem meglepő, hogy itt épült fel 1840-ben a Helt-féle, 1924-ben pedig az Ozi-féle szélmalom.

A Dunántúlon ritkaságnak számító szélmalmok ipartörténeti műemlékek. A holland típusú szélmalmok törzse kőből készült, hatvitorlás szárnnyal rendelkeznek és tetőszerkezetük forog, így mindig szélirányba állíthatók a lapátok. A két malom közül a Helt-féle szélmalom ma is működőképes.

A tési szélmalmok 2024. május 2-től előreláthatóan három hónapig felújítás miatt nem látogathatóak.

Haraszti Krisztina hobbifotós az ország számos szebbnél szebb vidékén jár, és ahol megfordul, megörökíti a látványt. Így tett a napokban is, amikor a lankás táj és a szélmalmok vonzásába került Tés mellett.

Galéria
Haraszti Krisztina

Bakonyi túránk befejezéseként Tésen búcsúztattuk a napot. A lemenő nap sugarai lágyan simogatták az előttünk elterülő dombokat, majd eltűntek a horizont alatt

– idézte fel a benyomásait Krisztina a Sokszínű vidéknek.

Az elmúlt két évszázadban a bakonyi szeleket fogták be a tési szélmalmok vitorlájába. A malmokban többféle gabonát is őröltek. Hajdanán négy szélmalom működött Tésen, ahol több szélmolnár is dolgozott. A szélmalmok mellett Tésen a Táncsics utca 20. szám alatt az udvarban Cseszneki Ferenc uradalmi kovácsmester eredeti állapotú műhelye is várja a látogatókat.

Kapcsolódó
Kétszáz éves a dorozsmai szélmalom
A malom nem csak áll, hanem működik is, a születésnapi ünnepen gabonát őröltek benne.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik