Virágzó vidékünk

Csalogató kultúrpajták a zalai lankák ölelésében

facebook/pajta kávézó
facebook/pajta kávézó
Hagyományőrző, baráti hangulatú rendezvényekkel várják a látogatókat.

A kultúrpajta az újonnan formálódó, alulról jövő, sok esetben civil kezdeményezésként épülő közösségi színtér, mely számos, különböző tematikájú programnak ad otthont. Népművészeti, hagyományőrző programok, helyi termékeket kínáló piacok, táncházak és társaik ezek, ahol a tömegrendezvények helyett a meghittebb hangulatú kulturális programokon vehetünk részt.

Pajták a mezőgazdaságban

A pajták eredetileg mezőgazdasági funkcióval bíró épületként működtek.

 

Létrejöttük kétkezi munka eredménye, a földművelő paraszti réteg saját kezűleg építette a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával.

 

A pajta eredetét tekintve szálas gabona cséplésére szolgaló épület, nagy belmagassággal és bőséges térrel. Később, ahogy a földművelő társadalom apránként átalakult, úgy veszített eredeti funkciójából.

 

A pajta ismert népies neve a csűr.

PajtaKult projekt néven 2021-ben indult útjára az a kezdeményezés, melynek célja, hogy összehangoljak azokat a kulturális törekvéseket, amelyek a Kárpát-medencében fellelhető pajtákban, csűrökben vagy hasonló ipari épületekben zajlanak. A projektet Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezetője, a PajtaKult ötletgazdája és kulturális igazgatója hívta életre, melyhez már 42 pajta csatlakozott.

A Szeretünk Zala összeállításából öt zalai kultúrpajtát ismerhetünk meg, melyekben az év nagy részében változatos programok között választhatunk.

Szécsisziget – SZÉF Kultúrpajta

A Lenti járásban fekvő Szécsisziget méltán híres SZÉF Folk Fesztiváljáról. Ez remek alkalom, hogy elmerüljünk a népi kultúra elemeit fesztivál hangulattal ötvöző programban, természetesen pajtán belül, amely az Andrássy-Szapáry kastély magtárolója volt.

Szécsisziget – Pajta Kávézó

Szécsisziget dupla pajtával büszkélkedhet: a Kerka Vízimalom szomszédságában működő Pajta Kávézó a kirándulók, turisták kedvelt pihenőhelye, ugyanakkor zenés esteknek is otthont ad. Ha kedvünk támad egy Kerka-vidéki biciklitúrához, beilleszthetjük egy kitérőnek, és elfogyaszthatunk egy finom kávét a Pajta teraszán.

Laky Demeter Turistaház és Rezi Pajta

Reziben nem csak a várat találjuk! A Laky Demeter Turistaház udvarán lévő rendezvénytér a várba vezető Kéktúra útvonal mentén helyezkedik el, és a települési értékek bemutatása mellett különböző kulturális projekteknek ad otthont.

Mariska Udvar, Kehidakustány

Kehidakustányban tájház, pajtaszínház és tündérkert is működik, méghozzá egy helyen. A Mariska Hagyományőrző Udvar célja a települési értékek bemutatása, a nevében is szereplő hagyományápolás, és egyúttal azok továbbörökítése. Ezen a fantasztikus helyen együtt van minden, ami egy körbe írható: múlt-jelen-jövő. Az udvarban a programokkal párhuzamosan helyi termékbemutató és vásár is fogadja a látogatót.

Huszonyai Porta, Zalaszentgrót

facebook/huszonyai porta

A Cseh-Laposa család, aki közel 50 éve foglalkozik mezőgazdasági tevékenységgel, most kulturális fába vágta a fejszéjét. Birtokukon színes, javarészt a népi életmódhoz szorosan kapcsolódó programkínálat fogadja a tematikus, alkalmanként megrendezett eseményekre látogatókat. Népzenei foglalkozások, kézműveskedés, a 2024-es tavaszi-nyári időszakban naplemente jóga várja az érdeklődőket.

Kapcsolódó
Pajtában találta meg boldogságát a népszerű gasztroműsor első női győztese
Közben pedig álomházat varázsoltak kisbajomi portájukon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik