Albánia különleges történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. Az egyik legérdekesebb, ugyanakkor legellentmondásosabb maradványai az Enver Hodzsa diktatúrája alatt épült bunkerek. Ezek a betonból készült szerkezetek, amelyek több százezres számban találhatók meg az ország különböző részein, mély nyomot hagytak Albánia tájképén és kollektív emlékezetében.
Enver Hodzsa és a paranoia kora
Enver Hodzsa (Hoxha), Albánia kommunista vezetője, 1944-től 1985-ig uralkodott az ország felett. Hodzsa paranoiás félelmei és izolacionista politikája (amit hodzsaizmusnak is neveznek) meghatározta az albán nemzet sorsát több évtizeden keresztül. A hidegháború idején Hodzsa úgy vélte, hogy Albániát állandó fenyegetés veszélyezteti mind külső, mind belső ellenségektől. Ez a paranoia vezette az országot a bunkerrendszer megépítéséhez.
A bunkerizáció
1967-ben Hodzsa és a hadsereg megkezdte a bunkerek építését, amelyeket stratégiai pontokra helyeztek el az ország egész területén. Egyes becslések szerint több mint 173 ezer bunker épült, ám akad olyan feltevés, mely 750 ezer bunkert feltételez. Ezt azt jelenti, hogy minden albán családra jutott egy bunker.
A bunkereket Josif Zagali, a hadsereg egyik mérnöke tervezte, ő három modellt készített: a QZ, vagyis Qender Zjarri (tüzelési pozíció) nevű volt a legkisebb, a PZ (Pike Zjarri, tüzelési pont) már nagyobb, 8 méter átmérőjű, ezek főleg parancsnoki bunkerek voltak. Ezek voltak a földből kilógó, betongombára hasonlító létesítmények, amelyek mellett egy harmadik, nem szabványt követő bunkertípus is volt, többnyire több száz fő befogadására, de ebbe a típusba tartozott Hodzsa titkos, mára megnyitott atombunkere is.
Zagali állítása szerint a formájuknak köszönhetően kibírnak a bunkerek tankból leadott lövéseket is. Hodzsa a legenda szerint erre bizonyítékul Zagalit beállította egy bunkerébe és leadta a tesztlövést a tankból. Az építmény valóban megmaradt, ezáltal Zagali is és így indulhatott a bunkerizmi.
A bunkereket katonai, polgári és ipari célokra szánták.
Egy-egy bunker felépítésének költsége nagyjából egy kétszobás lakás árának felelt meg.
A bunkerépítési program (bunkerizáció vagy albánul bunkerizmi) pénzhiány miatt már diktátor 1985-ös halála előtt alábbhagyott, de az albán kormány csak 1992-ben szüntette meg a projektet.
Bár a bunkereket felépítették, háborús konfliktus esetén valószínűleg nem lettek volna túl hasznosak, mivel nem biztosították a hozzá tartozó ellátást, utánpótlást.
Készen állás
A Hodzsa által indított bunkerépítési láz a megalománia egyik közismert történelmi példája, amelyet a külső támadásra való felkészülés paranoid elgondolása hajtott, s jelentős mértékben hozzájárult Albánia gazdasági erőforrásainak elapasztásához. Miközben lakáshiányt kellett volna megoldani és az infrasturktúra is elmaradott volt, a diktátor teleépítette az országot a betonbunkereivel.
Hodzsa úgy vélte, ellenségek veszik körül az országot, félt a Szovjetunió, Jugoszlávia, Görögország és a NATO támadásaitól. De a belső ellenségektől is tartott, így a bunkerek nem csak az emberek megvédését, de a félelemben tartását és az ellenőrzést is szolgálták.
A gyerekeket már 3 éves koruktól arra nevelték, hogy ébernek kell lenniük a belső és külső ellenséggel szemben, a szlogen a “gjithmonë gati”, vagyis a „mindig készen állás” volt. 12 éves koruktól az albán gyerekek kiképzést kaptak a legközelebbi bunkerben arról, hogy hogyan szorítsák vissza az ellenséget. Havonta kétszer civil hadgyakorlaton kellett részt venniük a családoknak, ami volt, hogy 3 napig tartott. A gyerekek is kaptak ehhez fegyvert, de legalább töltényt nem.
A hároméves hadkötelezettség a nőkre is érvényes volt.
A bunkerek ma
Bármerre megyünk az országban, teljesen valószínűtlen helyeken is látni fogunk bunkereket, legyen az a tengerpart, a hegyoldal, a temető vagy éppen az iskolaudvar. A legtöbb bunker elhagyatott és lassan az enyészeté lesz. Viszont annyira „jól” megépítették őket, hogy elbontásuk hatalmas összeg lenne, így egyelőre maradnak és a tájkép részeivé lettek.
Egyes építményeket megpróbálnak hasznosítani múzeumként, lakásként, vendéglátóhelyként, de leginkább csak a sorsukat várják.
A fővárosban, Tiranában két bunker múzeumként megnézhető, ezek Bunk’art 1 és Bunk’art 2 néven megtalálhatók.
