Virágzó vidékünk

Megszálltak egy nyírségi homokbányát a partifecskék

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Gilányi Gábor
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Gilányi Gábor
A partifecskék klasszikusan a folyók partfalaiban költenek, amelyeket az áradások újítanak meg évről évre.

A Nyírség homokvidékén szinte minden település végében található egy-egy kisebb bánya, ezért kiemelt figyelmet szentel a Természetvédelmi Őrszolgálat ezeknek a helyeknek, valamint a földmunkával járó beruházásoknak a folyamatos ellenőrzésére. Emellett nagyon fontos a helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás és együttműködés, ahol minden esetben pozitív tapasztalatokról tudnak beszámolni, a fészkelőhelyek leszalagozásában és figyelésében is nagy segítséget nyújtanak, írta közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

A partifecskék klasszikusan a folyók partfalaiban költenek, amelyeket az áradások újítanak meg évről évre.

Ezen természetes folyamat során az előző évi falak leszakadnak a víz hatására, majd növényzettől és üregektől mentes friss felületek maradnak, így a fecskéknek nem a – sokszor élősködőktől teli – régi üregekbe kell visszatérniük.

Az aktív természetvédelmi tevékenység másik nagyon fontos területe, hogy már ismert és biztonságos helyekre igyekszünk visszacsalogatni a fecskéket. Több éven keresztül történt egy rétközi helyszínen a falfelület kézi erővel való megásása is, ami során az Őrszolgálat és az MME Nyíregyházi Helyi Csoportjának önkéntesei ásóval és lapáttal álltak neki a falnak, hogy frissítsék azt a fecskék visszaérkezésére, melyet el is foglaltak

– részletezték a bejegyzésükben.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság/Gilányi Gábor

Igen nagy léptékű tevékenységet végez Popovics János bányatulajdonos, aki a folyamatosan üzemelő vásárosnaményi homokbánya falát minden évben gépekkel újítja meg, ezzel már hosszú ideje Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye második legnagyobb partifecske-telepét hozta létre.

A bányában idén közel 1500 üreget ástak a fecskék, melyek mellett számos gyurgyalag is megtelepedett

– osztották meg, hogy mennyi védett madár talált ezen a helyen biztonságos fészkelőhelyet.

A partifecske védett madárfaj, természetvédelmi értéke 50.000 Forint. A gyurgyalag fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 100.000 Forint.

Kapcsolódó
Az ország egyik legnagyobb partifecske telepére bukkantak Sükösdön
A környékbeli madarászok 2100 költőüreget számoltak meg, így most jelenleg ez a legnagyobb ismert partifecske-kolónia a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik