Hat év után nyitott újra a népszerű felvidéki tófürdő

A tornaljai strand egykor Szlovákia szerte híres volt.

Hat év után újra megnyitották a tornaljai strandfürdőt – írta a Hírek.sk Televíziós Hírportál.

Az egykor népszerű felvidéki strandon a munkálatok még tavaly elkezdődtek, az első szakaszban felújították a természetes fürdőmedencét, rendbe tették az oldalfalakat, valamint a körülötte lévő sétányt. Hat év alatt leromlott a strand környezete, újra kellett építeni a bejáratokat és a lépcsőket, valamint körbekeríteni az új, gyermekek számára épült medencerészt.

Felújították a csúszdákat, új vízvezetékrendszert és térburkolatos járdákat építettek, emellett filagóriát és új padokat helyeztek ki a strand területére.

500 milliós beruházás keretében valósult meg a fürdőfejlesztés, a forrás nagyobb része önerőből származott.

Facebook / Híreksk Televíziós Hírportál

A strandot 1969-ben nyitották meg a település királyi városrészében. Egy közel 15 ezer négyzetméteres, két méter mély természetes medence, valamint egy tengerszem is található a területen. A fürdő területén a hetvenes évektől alig voltak fejlesztések, a gömöri kisvárosban a turizmust támogató infrastruktúra is hiányos.

A helyi önkormányzat további fejlesztéseket tervez a fürdő és a mellette található kemping területén, melyektől a város gazdasági életének fellendülését remélik.

Kapcsolódó
Gigaberuházásra készülnek a legnépszerűbb felvidéki fürdőben
Modern sportcsarnok, négycsillagos szálló és fedett wellnessrészleg szerepel a tervek között.