Hosszú hónapokon keresztül nem lehetett horgászni a Határréti-víztározón, azonban a partra tervezett beruházás csúszik, így a újra megnyitják a napijegyes értékesítést, írja a Pecaverzum.
A lap cikkében emlékeztet, még február végén adott ki közös közleményt a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) és Csobánka Község Önkormányzata arról, hogy idén már nem lehet horgászni a Határréti-víztározón.
A történtek komoly indulatokat váltottak ki, a horgászok is tiltakozni kezdtek. Az ügy most fordulóponthoz érkezett, és úgy tűnik, sikert értek azok, akik küzdöttek a pecáért, ugyanis a Mohosz tájékoztatása szerint július 6-án, szombaton 6 órától újra megnyitják a horgászati lehetőséget a közkedvelt Határréti-víztározón.
Amint ez a hír megérkezett a szövetséghez, az elnökség a szükséges döntéseket haladéktalanul meghozta, és a kialakult helyzethez alkalmazkodva megteremtette a területi jegyvásárlás és a horgászat feltételeit, miután már korábban elvégezte a vízpart kaszálását is.
A Határréti-víztározón a korábbi évekhez hasonlóan idén kizárólag napijegyes horgászatra lesz lehetőség. A napijegy váltása elsődlegesen online módon, a horgászszövetségi szakrendszeren keresztül lehetséges a horgász profiljába belépve vagy az értékesítési pontok valamelyikén. A halelviteli szabályok nem változtak, a napjegy árában (felnőtt, halelvitelre jogosító területi jegy esetében ez 5000 forint) változás szintén nem történt.
A tervezett, ám idén meg nem valósuló beruházásról a Népszava megtudta, a budapesti TreeHouses Kft.-val kötött megállapodás értelmében a gátőrház környékén 12 darab jakuzzis luxusszálláshelyet hoznának létre. A cég alapítóinak egy hasonló beruházása már Noszvajon is megvalósult.