Virágzó vidékünk

Kengurut fogott kertjében egy kadarkúti férfi

Getty Images
Getty Images
Tiszta Ausztrália a település.

Elszabadult kengurut kaptak lencsevégre a napokban Kadarkúton, írja a sonline.hu.

Csizmadia Gábor többször is látta az állatot.

Ma reggel itt a járdán látta a szomszédom, de én előtte hátul a kertben. Ott volt a kukoricánál. Azt olvastam, hogy szereti a cseresznyefa levelét és itt vannak is gyümölcsfák

– értékelt.

Úgy folytatta, az egyik a szomszédja kertjébe ment be, akinek birkái vannak. Látta, hogy az egyik birka elkergette, egészen a villanypásztor végéig futott utána.

Istvánfi László, akit csak Csigaként ismernek Kadarkúton arról beszélt, ő el is kapta az állatot.

Elfogtam, de ott hátul a kertben. Nem tudott elfutni előlem, mert belegabalyodott az aljnövényzetbe, így meg tudtam fogni

– említette, majd hozzátette: az állat egy törpe termetű erszényes. De hiába fogta meg, nem sokkal később újra elszökött.

A vendéglátóhelyről kilépve a postás hölgy is beszélt a szabadon grasszáló kengururól a helyi lapnak.

Tiszta Ausztrália ez a Kadarkút

– összegzett az asszony.

A portál a helyiektől megtudta, ki az állat tulajdonosa, aki arról beszélt: akkor szökött meg a kenguruja, amikor elkészült a család kedvencének új kifutója és be akarták oda tenni.

Most is éppen keresem, de megkértem a szomszédot, ha bemegy az udvarába, zárja be és szóljon, megyek érte

– mondta a családapa.

Megjegyezte, éppen azért épült az új kifutó, hogy az erszényes állat ne tudjon meglógni, ha vihar van vagy kóbor kutyák zavarják meg nyugalmát. A Houdinit meghazudtoló képességekkel rendelkező erszényes jószágot végül hétfő este sikerült befogni.

Kapcsolódó
100-200 otthon tartott Bennett-kenguru élhet Magyarországon
Aki kengurut szeretne, az már magyarországi tenyésztőtől is vásárolhat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik