Új madárfaj tűnt fel a Hortobágyi-halastavon

A pár jelenleg hét fiókáját nevelgeti.

Idén első ízben sikerült regisztrálni a védett bütykös ásólúd (Tadorna tadorna) fészkelését a Hortobágyi-halastavi bemutatóterületünkön, írta Facebook oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Ez az érdekes madárfaj négy évtizede még ritka kóborlóként, átvonulóként jelent meg hazánkban, majd 1996-ban sikerült az első fészkelését dokumentálni. Ezt követően egyre több helyen sikerült fészkelnie ennek az impozáns récefélének.

A HNPI munkatársai az utóbbi években több közeli vizes élőhelynél is tapasztalták a bütykös ásólúd fészkelését, de a bemutatóterületünkön ez az első cseperedő fészekalj. A pár jelenleg hét fiókáját nevelgeti egy élőhelyrekonstrukciós területünkön

– részletezték az örömteli eseményt.

Facebook/Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

A bütykös ásólúd főként nyugat-európai lapos tengerpartok, torkolatok közelében, Ázsiában sós, félsós sztyeppi tavaknál, mocsaraknál költ.

Nevét a gácsérok jellegzetes csőréről és abbéli szokásáról kapta, miszerint előszeretettel fészkel talajban lévő – róka, nyúl ásta – üregekbe.

A fiókák már órákkal a kikelés után nagyon mozgékonyak, tudnak ugrani és mászni is. Addig maradnak az üregben, amíg minden fióka megszárad. Azután többnyire kora reggel elhagyják a költőüreget, és mindkét szülőjük a vízhez vezeti őket. Rögtön nagyon önállóak, és ha kell, már egyhetes koruktól képesek szülői segítség nélkül túlélni és felnövekedni.

Aki tehát mostanában távcsővel a nyakában kisétál a Hortobágyi-halastavi tanösvényünkre, – sok más madár mellett – kis szerencsével láthatja a cseperedő bütykös ásólúd fiókákat és szüleiket is

– hívták fel a madárbarátok és a madármegfigyelők figyelmét.

A bütykös ásólúd természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj, természetvédelmi értéke 50.000 Forint.

Kapcsolódó
Madárszenzáció a Kis-Balatonnál
Madarászok lettek figyelmesek három nagyon ritka hattyúra a Kis-Balaton területén.