Gyilkos növény virágzik a Hármas-Körös árterében

Szépséges, de halálos is lehet a gyilkos csomorika, amelynek példányait idén is felfedezték egy úszó növényszigeten a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Hármas-Körös vizén.

A nemzeti park beszámolója szerint a gyilkos csomorika egy ritka, védett, de mérgező növény, amely főleg mocsarakban, magassásosokban, lápokban fordul elő. Látványos, fehér, ernyős virágzata van, s akár másfél méteresre is megnő. Üreges, megvastagodott, gumós gyöktörzse van, amelyet ha kettétörünk, akkor sárgás nedv folyik ki belőle. A gyöktörzs levegővel telt és rekeszekkel határolt, ezért is tud fennmaradni, lebegni a vízen.

Édeskés, kellemes zeller illata van, ugyanakkor erősen mérgező, akár halált is okozhat. Régen irtották, mert a legelő állatok is gyakran megették és elpusztultak tőle. Hosszú ideig nem is nagyon találkozhattunk vele, nemcsak az irtás miatt, hanem azért, mert élőhelyei beszűkültek.

A Hármas-Körös árterében több mint száz év kihagyás után, 2021-ben bukkantak rá újra. Azóta több alkalommal is előfordult a térségben. A közelmúltban a KMNPI munkatársai a Halásztelki tanösvény mellett, a folyó vizén úszó, kis növényszigeten fedeztek fel egy szépen virágzó állományt.

Kapcsolódó
Gyilkos növény virágzik Lakitelken
Nem csak a növény elfogyasztása okozhat bajt – ahol nagyobb mennyiségben van jelen, ott a víz felszínén az olajhoz hasonló filmréteg alakulhat ki. Az ilyen víz elfogyasztása szintén mérgező.