Rekordszámú fiókát nevel egy saspár a Dél-Alföldön

Most fordult elő másodjára, hogy ilyen nagy családja lett egy saspárnak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén.

Cserebökény részterületen június elején ellenőrizték a parlagi sas költéseket és az elkészített felvételek értékelése során észlelték, hogy az egyik fészekben négy fióka nevelkedett – írta meg közleményében a nemzeti park.

A világon is csak néhány olyan esetet jegyeztek fel eddig, amikor parlagi sasok fészekalja négy tojásból, vagy négy fiókából állt, de négy fióka sikeres kirepülését a közelmúltig nem sikerült bizonyítani.

Körös-Maros Nemzeti Park/Őze Péter

Az elérhető adatok szerint 2021-ben a KMNP Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén fordult elő először, hogy négy parlagi sasfióka repült ki egy fészekből.

Június 12-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei és a KMNPI munkatársai közös ellenőrzés alkalmával felkeresték a cserebökényi, négyfiókás parlagi sasfészket. Az ellenőrzés során a mintegy héthetes korú madarak egyik lábára fém ornitológiai gyűrűt, a másikra színes jelölőgyűrűt helyeztek a kutatók, illetve DNS mintát gyűjtöttek a fiókákból és a szülők kivedlett tollaiból.

A gyűrűzést követően rendszeresen ellenőrizték a költőhelyet. Július első hetében mind a négy fióka sikeresen kirepült.

Kapcsolódó
Parlagi sasok nevelték fel az egerészölyv-fiókát
Ritkán találkoznak a madarászok ilyen különleges sasfészekkel.