Virágzó vidékünk

Legendák őrzője az Ormánság tüneményes tava

györkő zsombor
györkő zsombor
A tó évszázadokon keresztül szolgálta a környéken élő embereket, például a jószágok itatása céljából.

Kicsi a bors, de erős, tartja a szólás, a Dráva közelében, az Ormánságban lévő szaporcai Hétöles-tó esetében azonban a kicsi, de gyönyörű szép megfogalmazás a helytálló.

A picinyke, alig több mint fél hektár vízfelületű tó létrejöttéhez több legenda fűződik.

Az egyik szerint egyszer egy teljes nászmenet fulladt bele ökröstől, kocsistól, míg egy másik szerint a tó soha nem fog kiszáradni, mivel egy hajdani pásztorkút van a közepén.

Kialakulása az 1720-as évekre tehető és a Dráva örvénylésével függhetett össze. Régi generációk elmondása szerint a Hétöles-tó úgy keletkezett, hogy az egykori legelőt kútjával együtt a Dráva vize elárasztotta, a visszamaradt tavacskát pedig azóta is a kút táplálja.

györkő zsombor

Nevét a mélységéről kapta, mely minden részén 7 öl, azaz mintegy 14 méter lehetett. A tó évszázadokon keresztül szolgálta a környéken élő embereket, például a jószágok itatása céljából.

1972 után a helyi termelőszövetkezet a tó vizéből cukorrépát öntözött szivattyúzással. Ennek hatására a homok beáramlott a tölcsér középpontja felé, lassan feltöltve a tavat, így annak mélysége ma csak 4 méter.

A tavat 2015–2016-ban rekultiválták, így nyerte el mai formáját.

györkő zsombor

A szaporcai Hétöles-tó a térség egyik legnagyobb fesztiváljának, a Bőköz Fesztiválnak az egyik fő helyszíne.

A fesztivált idén augusztus 15-25. között rendezik meg. Olyan sztárok lépnek a tó színpadára, mint Stanley Jordan, amerikai jazzgitáros, a svéd Dirty Loops együttes, Zséda és a Kormorán zenekar.

Györkő Zsombor a napokban készített gyönyörű felvételeket a Hétöles-tóról és környezetéről, melyet a képre kattintva galériánkban lehet megtekinteni.

Galéria
Kapcsolódó
Jóval régebbi a Fertő tó, mint gondolták
Olyan időszakban keletkezett, amikor eleve kevés víz volt a Földön.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik