Virágzó vidékünk

Tolnában már szüretelik az almát

pixabay
pixabay
Ilyen korai szedésre még nem nagyon volt példa, a termést megviselte a meleg és az aszály, 400 forintos kilós ár körül lehet kapni hazai almát.

Az országban 45 ezer hektáron, ebből Tolna vármegyében 250 hektáron termelnek almát, zömében Lengyel, Kisvejke, Györköny, Dunaföldvár, Bátaszék és Szekszárd határában.

Az előrejelzések idén közepes termést jósoltak, ami a sokéves, 600 ezer tonna körüli átlagtermésnél kevesebb – írta meg a Teol. A portálnak nyilatkozó Tolna vármegyei gazdálkodó, Mihályi László azt mondta, hogy két éve is az aszály miatt, tavaly növényvédelmi gondok miatt, idén ismét az aszály miatt lesz gyenge évük.

Már tavasszal gyenge volt a kötés, amiből nem is lett termés, és sajnos ami megmaradt, az sem tűnik szépnek. Már elkezdtük szedni a korai fajtákat, és megpróbáljuk értékesíteni az almát úgy, hogy a felvásárlót kihagyjuk, vagyis piacokon keresztül, tette hozzá. Az első tapasztalatunk az, hogy ebben a nagy melegben még a piacra sem szívesen mennek ki a vásárlók, legalábbis Szekszárdon. Szerencsére a többi városban nagyobb a vásárlási kedv.

A korai fajtákat már most szedik, illetve a gálát kezdték el. Ez utóbbi már tárolható télire is.

Ilyen pokoli hőségre és hozzá a szárazságra nem emlékszem. A korai almafajták túlérettek, így léalmának szedjük, szerencsére van rá kereslet, hiszen a szomszédos országok többségében is hasonló a helyzet, mint nálunk

– mondta Mészáros Aranka termelő.

Az almafák nagyon érzékenyek a betegségekre, a növényvédelemre minden évben nagy hangsúlyt kell fektetni. Idén is a kánikula okozott gondot, hogy ne perzselődjön le a fák levele, gyakran permeteztek éjszaka, mondta a gazdálkodó. A család a szekszárdi üzletükben közvetlenül a vásárlóknak is értékesít – 400 forintos kilós áron – de nagy tételben kereskedőknek adnak el.

Kapcsolódó
Eltűnhet az almaültetvények fele
Körülbelül 10 ezer hektárnyi almatermő terület szűnhet meg a következő tíz évben.
Olvasói sztorik