Még májusban látott napvilágot a hír, hogy nem tartják meg szeptemberben a hagyományos szegedi Halfesztivált.
Frank Sándor, az esemény főszervezője azt mondta a Szeged365 megkeresésére, hogy mérlegelték a fesztivál megtartását, és úgy döntöttek, hogy nem éri meg megszervezni, sajnos nem volt nyereséges.
Majd néhány hónap múlva Mocselini Rudolf, a hídi vásár megálmodója jelentette be, hogy a Fokán szeptember első hétvégéjén bizonyos elemeket megtartva, de egy kicsit más tiszai halfesztivált szervez majd.
Azért mi inkább alternatív programkínálatot szoktunk nyújtani, olyat, ami egyébként Szegeden nincsen. Egy olyan programsort rakunk össze, ami Szeged egy kaptafára készült rendezvényeihez képest egy kicsit más lesz
– nyilatkozta a lapnak.
Pár napja elvileg a program is összeállt, ám végül a Szeged365 úgy értesült, vállalkozó hiányában marad el a halfesztiválpótló halfesztivál, és Mocselini le is mondta a rendezvényt és azt nyilatkozta a portálnak, hogy mindenki hatalmas lelkesedéssel fogadta a közelgő halfesztivált, nem csupán a szegediek várták nagyon a város ikonikus halfőző rendezvényét, maguk a vendéglátósok is üdvözítették az eseményt.
Ám hiába a lelkesedés, kitelepülni már nem akartak a Fokára. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, rengeteg buzdító üzenetet, ennek ellenére a szegedi vendéglátósok nem kívántak részt venni ezen a rendezvényen
– árulta el Mocselini Rudolf.
Mint mondta, többen olyan indokokat hoztak fel, hogy a Fokán kevesebb látogatóra számíthatnak, nem éri meg számukra kitelepülni, ám a főszervező sejtése szerint más okok húzódhatnak a háttérben. Véleménye szerint az játszhatott távolmaradásukban közre, hogy nem akartak egy városi szervezésen kívüli rendezvényen részt venni, mert tartottak attól, hogy ez a későbbiekben hogyan hathat ki rájuk.
Vidékről több vendéglátós is jelezte, hogy jönne, sok jelentkezőnk volt, de Szegedi Halfesztivál, szegedi vállalkozók és halfőzők nélkül nincs. Ezért lépek vissza a rendezvény lebonyolításától
– tette hozzá Mocselini Rudolftól, aki elmondta még azt is, hogy mivel nagyon sokan jelentkeztek, azon gondolkodik, hogy szeptember 6. és 8. között ingyenes közösségi főzést rendez a Fokán, de ez még csak tervezet, erről végleges döntést a későbbiekben hoznak.