Meglepően viselkednek az erdei fülesbaglyok

A nyár végével megkezdődött a fülesbaglyok beáramlása a lakott területekre, a szakemberek vizsgálják a szokatlan viselkedés okát.

A nyár végével megkezdődött a fülesbaglyok beáramlása a lakott területekre. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, a jelenség érdekes és szokatlan, hiszen korábban csak az ősz végével jelentek meg a városokban a madarak, közölte a Gyula Tv.

Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető egy szokatlan jelenségre hívta fel a figyelmet, az idén ugyanis már augusztus végén megjelentek az erdei fülesbaglyok a településeken.

Ez egy évszakos csúszást jelent a madarak beköltözésében, hiszen eddig késő ősszel vagy a tél kezdetén választottak új helyet.

Minden évben általános, hogy a városok környezetében élő baglyok késő ősszel vagy a tél elején behúzódnak a lakott területekre az enyhébb idő és a könnyebb táplálékszerzés miatt. Azonban az idei évben ez sokkal előbbre tolódat, ami egy szokatlan jelenség.

A madárvonulás is korábban kezdődött meg ebben az évben, és az énekes madarak mozgása is eltér az eddig jellemzőtől. Sok madarunkra jellemző a nagyfokú alkalmazkodás, ami már nem igaz például a kétéltűekre

– részletezte természetvédelmi őrkerület-vezető, és kiemelte, hogy a napjainkban megfigyelhető változások okait még keresik a természetvédelmi szakemberek.

pixabay

A fülesbaglyok korai megjelenése a városokban szokatlan, mégis szép látvány. Egy-egy fán akár nagy számban, csoportokba verődve is lehet találkozni a madarakkal.

Az erdei fülesbagoly természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj, természetvédelmi értéke 50.000 forint.

Erdei fülesbagoly

Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek, mivel gyakran foglalja el az elhagyott varjúfészkeket költésre. A telet sokszor a településekre húzódva, általában örökzöldeken vészelik át. Egy-egy fenyőn nem ritkán több tucat egyed is nappalozik, majd sötétedéskor vadászatra indulnak.

 

Az erdei fülesbagoly éjszakai ragadozó, főként kisebb rágcsálókkal táplálkozik, mint például egerek, pockok vagy patkányok. A bagolyfajt leginkább az erdőkben, parkokban és kertekben lehet megfigyelni, általában magányosan vadászik.

 

Magyarországon viszonylag gyakori fészkelő. Hazai állománya állandó.

Kapcsolódó
Fülesbaglyok költöztek egy természetfotós szomszédjába
9. emeleti lakásából tudta figyelemmel követni az erdei fülesbagoly család izgalmakkal teli életét, élményeit pedig soha nem látott felvételeken dokumentálta.