Virágzó vidékünk

Megvan, mi okozhatta a tüzet a Barlangfürdőben

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János
Becslések szerint a fürdő üzemeltetőjének a tűzkáron felül akár félmilliárd forintos bevételkieséssel is számolnia kell ebben az évben.

Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a miskolctapolcai Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák a miskolctapolcai Barlangfürdőben, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelynek következtében súlyosan megrongálódott a fürdőkomplexum tetőszerkezete.

Kedden érkezik kárszakértő a helyszínre, hogy felmérje a pontos károkat, addig nincs lehetőség a sérült tetőszerkezet takarására, azonban amint a felmérés megtörténik, a további károsodás megelőzése érdekében ideiglenesen befedik az épületet – írták.

A közlemény szerint egy olyan műszaki szakértői csoport felállítása is megkezdődik, amely pontosan megtervezi milyen munkálatokra és mennyi időre lesz szükség a fürdő újjáépítéséhez.

A legfontosabb cél az, hogy a Barlangfürdő minél hamarabb újra vendégeket tudjon fogadni, az azonban csak a fürdőzők teljes biztonságának garantálása esetén történhet meg

– áll a sajtóanyagban.

Mint írták, a fürdő üzemeltetőjének és az önkormányzatnak több magánember jelezte, hogy akár kétkezi munkával is készek segédkezni a helyreállításban, de más fürdővárosok és fürdők vezetői, valamint a Magyar Fürdőszövetség teljes vezetése is felajánlották segítségüket.

Annak érdekében, hogy a munkavállalók ne veszítsék el munkájukat, a Miskolci Fürdők Kft. vezetése már megkezdte az egyeztetést és a feladatok átszervezését.

A város és a Miskolci Fürdők Kft. vezetése köszöni a felajánlásokat, és azt az egyre határozottabban körvonalazódó összefogást, amely a tűz kapcsán a Barlangfürdő megmentéséért kialakulni látszik – írták.

Egyes becslések szerint a fürdő üzemeltetőjének a tűzkáron felül akár félmilliárd forintos bevételkieséssel is számolnia kell ebben az évben – áll a közleményben.

Kapcsolódó
5 kihagyhatatlan magyar barlang – a legismertebbeken túl
Március a barlangok hónapja - fedezzük fel Magyarország föld alatti kincseit!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik