Bölényeket bemutató tanösvény épült az Őrségben

A közel 2 km hosszú sétaút Pityerszeren létesült, a szalafői bölényles itatójától indul és az órajárásnak megfelelően körbevezet az állatok kifutója körül.

A tanösvényen végighaladva megismerkedhetünk az európai bölények mindennapjaival, származásukkal, a velük kapcsolatos természetvédelmi tevékenységgel. A hét táblán szereplő művészi illusztrációk, grafikai megoldások Sándor Róbert grafikus munkáját dicsérik – írta posztjában az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse a XVIII. század végéig a Kárpát-medencében is előfordult. Az Őrségi Nemzeti Park bölényállományát 2017-ben alapították 12 állattal, napjainkra a létszám közelíti a 30 példányt.

A park azt írja, hogy a bölényekkel kettős céljuk van. Egyfelől szeretnének, ha minél több látogatónk megismerkedne ezekkel a fenséges állatokkal, másfelől pedig segítségükkel egy kísérleti területen arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen is lehetett az Őrség élőhelyeinek szerkezete és összetétele abban az időben, amikor nem az ember, hanem az ő tevékenységük alakította a táj képét.

Kapcsolódó
Rekordot állítottak fel a bölények az Őrségben
Megszületett az idei ötödik bölényborjú.