Ritka madárvendégek éjszakáztak Esztergom határában

Eddig jellemzően csak magasan áthúzva tették tiszteletüket a darvak a város és környékének légterében.

Krempf István a hétvégén Esztergomban ritka madárvendégek éjszakázását észlelte, írta közösségi oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

2024. szeptember 28-án Esztergom határában egy, az áradás következtében jelenleg is részben víz alatt álló mezőgazdasági területen madarásztunk édesapámmal, amikor a kócsagok és gémek között darvakat láttunk meg. Felállítottam a spektívet, majd azzal figyeltük a madarak mozgását, viselkedését a terepjáró takarásából. Szerencsére teljesen nyugodtan szedegettek a földről, többször “táncoltak” is egymással. Szürkületkor egy láthatatlan jelre szárnyra keltek és a közeli nagy kiterjedésű nádas felé vették az irányt éjszakázni

– részletezte a megfigyelés élményét Krempf István, a Pilis-Budapest környéki Tájegység természetvédelmi őre. Kiemelte, hogy az áradás következtében a nádas is feltöltődött vízzel, így egy nagyobb vízfelületen biztonságosan tudtak éjszakázni a madarak.

Eddig jellemzően csak magasan áthúzva tették tiszteletüket a darvak Esztergom és környékének légterében. Ritkaság számba megy, ha megállnak a térségben pihenni, nemhogy éjszakázni.

Az áradásnak sok pozitív következménye is van, többek között ez, hogy olyan madárfajok jelenhetnek meg, amelyek alapvetően csak átvonulók a térségben. A víz biztonságot jelent a számukra a közelben lévő kukorica tarlók pedig táplálékot biztosítanak

– emelte kis Krempf István.

A túlzott mezőgazdasági precizitás, és az aszály ezeknek a madaraknak számos negatív hatást jelentenek.

A kukorica betakarításánál már szinte minimális a földön maradó kukoricaszemek száma, illetve az aszályos évek következtében eltűnnek azok a vízfelületek, ahol a darvak éjszakázni tudnának itt a környékben – a Duna mellett is.

Emiatt is nagyon fontos, hogy korábbi vizes élőhelyeinken megtartsuk a vizet, és agrárterületeken figyelembe vegyük azokat az élőlényeket melyek az ember által kint “felejtett” táplálékot fogyasztják el.

Csodával felérő őszi látványossága a daruvonulás.

Ősszel nagy tömegben vonul át hazánkon. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakrabban telelnek át csapatai. A nálunk megpihenő darvak szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik.

Kapcsolódó
Már lehet regisztrálni a Fehér-tavi darulesre
Számos alkalommal gyönyörködhetünk a meseszép madarak röptében.