Súlyos büntetést kockáztatunk, ha ezt tesszük a házunk előtt

A közterületre ültetett fa automatikusan a helyileg illetékes önkormányzat tulajdonába kerül, így kivágásukhoz hatósági engedély kell, még akkor is, ha az adott növényt a lakók telepítették önköltségen.

Sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy még ha nincs is beépítve, a házuk előtti, kerítésen kívül eső terület már közterületnek számít, ezért ott engedély nélkül nem lehet fákat, bokrokat sem ültetni, sem pedig kivágni. Ha mégis megteszed, büntetés járhat érte, és más következményei is lehetnek.

Fontos tudni, hogy minden, valamely közterületre ültetett fa automatikusan a helyileg illetékes önkormányzat tulajdonába kerül, így kivágásukhoz hatósági engedély kell, még akkor is, ha az adott növényt a lakók telepítették önköltségen, írta blogjában Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

A leggyakrabban a fa árnyékolását, szemetelését (levélhullás), vagy helyfoglalását (a parkoló autók kárára) hozzák fel a kérvények benyújtói, ezek azonban nem elégséges érvek.

Amennyiben valóban súlyos problémát jelent egy utcai fa, úgy a jegyzőnél lehet kérni engedélyt a kivágásra.

Általában a törés-, vagy kidőlésveszély, a járda járhatatlanná tétele számítanak elfogadható érvnek, ahogy az is méltányolható kifogás, ha a fa gyökérzete kárt tesz az épületben.

Az utcafronti fatelepítéskor ajánlott nagyon alaposan megfontolni, hogy hová, és milyen fajtát ültetünk, ugyanis ha egyszer a földbe került, – a fentieknek megfelelően – csak komoly okkal távolítható el onnan.

Utcafronti faültetéskor a legjobb, ha egy kertészeti szakember segítségét kérik a lakók, ami azért is indokolt, mert vannak olyan invazív fajták, melyek közterületi telepítése tilos – a fehér akác, amerikai kőris, mirigyes bálványfa, kései meggy, vagy a zöld juhar -, ha ilyenek kerülnek a ház elé, akkor bírság is kiróható, és a fa eltávolításának költségeit is a lakóknak kell kifizetniük.

Kapcsolódó
Ezen háborúznak a legtöbbet a szomszédok Magyarországon
A szakjogász arra is ad tanácsot, mit lehet tenni, ha már elfajult a vita.