Virágzó vidékünk

Itt a vége: bezár Debrecen ikonikus szórakozóhelye

Facebook/Roncsbár
Facebook/Roncsbár
A debreceni Fórum bevásárlóközpont bővítése miatt kell bezárni a Roncsbár nevű híres szórakozóhelyet, korábban már lakat került a Levendula fagyizóra és a Black Sheep Kávéházra is.

Hosszú évek után hónap végén bezár a Roncsbár, amely az elmúlt 12 év alatt Debrecen egyik turisztikai látványosságává vált.

Mint azt már sokan tudjátok, a Roncsbár is helyszínéül fog szolgálni a későbbiekben megvalósuló Fórum 2. bevásárlóközpontnak, így sajnos búcsút kell, hogy intsünk egymásnak…

– olvasható a Roncsbár közösségi oldalán szerda délelőtt megjelent posztban, amit a Haon szúrt ki.

Ahogy azt a bejegyzésükben írták, fantasztikus 12 év van mögöttük, mely alatt nemcsak a város, hanem Kelet-Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb szórakozóhelyévé és igazi turisztikai látványossággá nőtték ki magukat a látogatóikkal közösen.

Ha mindannyian úgy akarjuk, a folytatás sem várat sokáig magára, a közös akarat továbblendít Bennünket és egy talán még nívósabb Roncsbárban találkozhatunk!

– zárták a bejelentést, amelyből az is kiderült, az élet ebben a hónapban nem áll meg, még több koncerttel készülnek október 24-ig.

Korábban a lap úgy értesült, hogy az ikonikus szórakozóhely a Dósa nádor térre költözhet.

A környéken nem ez az első és egyetlen hely, ami bezár vagy már bezárt, ugyanis a Fórum II. tervezett bővítésének bejelentését követően a Levendula kézműves fagylaltozó is bejelentette, itt a vége, majd a Black Sheep Kávéház és Konyha is elköltözött a korábbi helyéről.

Kapcsolódó
Újranyitott Szeged két éve bezárt, ikonikus étterme
Szeged legrégebbi – a nagy árvíz után is fennmaradt – házai közé tartozik a Tiszavirágnak is helyet adó épület.
Olvasói sztorik