Lincshangulat alakult ki Budapesten a Főkert fakivágásai miatt

A szakemberek elmagyarázták az okát, az aktivisták ellenálltak.

Egy hosszú Facebook-posztban számolt be Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a fakivágások okairól, szükségességéről.

Van, amikor azért vágnak ki fákat, mert a helyére beton kerül, út, épület, árok, ezeknek áldozatául eshetnek életképes növények is. Itt meg kell vizsgálni, hogy jár-e a beruházás olyan környezeti kárral, ami miatt nem éri meg a beruházás. A Főkert harcának köszönhetően az utóbbi öt évben 2000 fa menekült meg ettől.

Van viszont olyan helyzet, amikor ki kell vágni a fát, mert veszélyessé válik, akár emberre, autóra, kerítésre, házra.

Az adott fa üzemeltetőjének a felelőssége, kormányrendeletbe foglalt, büntetőjogi felelőssége, hogy ezeket a veszélyeket idejében észre vegye és elhárítsa a baj előtt. A fák ugyanis élőlények. Megbetegszenek, fertőzhetnek, károsíthatja őket gomba, baktérium, vírus, állat és a városban legfőképpen az ember. A fáknak is van várható élettartamuk, s ez a városban sokkal rövidebb, mint a természetben. Miattunk, közműveket ásó, parkoló, bringázó, közösségi közlekedő, internetet, világítást, vizet, csatornát, autóbehajtót, kerítést, lakást akaró emberek miatt – magyarázza a szakember. Ilyenkor előfordul, hogy a veszélyelhárítás miatt előbb vágnak, minthogy megérkezne a lassan megszülető engedély.

Az ilyen okok miatt eltávolított fák helyére újakat ültetnek, viszont értelemszerűen ezeknél várni kell, hogy megnőjenek.

A budapesti Rozgonyi Piroska utcában viszont Bardóczi szerint összeesküvéselméletek jelentek meg a veszély elhárítása miatt tervezett fakivágás okán, egy civil szervezet megpróbálta megakadályozni a szükséges műveletet.

Átvizsgálták a fasor mind a 267 fáját kora tavasszal. Ebből 35 fára mondták ki, hogy veszélyesek, azonnali beavatkozást igényelnek, soknál pedig koronaalakítás lett a verdikt. Erről a fákra kihelyezett vizsgálati lapokkal értesítették a lakókat. Helyszíni bejárást hirdettek, ahol a lakóknak bemutatták, hogy melyik fával mi a probléma.

Közben a tulajdonos kerület kérte, hogy ne avatkozzanak be egy ismételt, független felülvizsgálatig, tudva, hogy a fák bármikor balesetet okozhatnak. Az eredmények a Főkertet igazolták, így minél gyorsabb veszélyelhárítást kértek.

A helyszínen viszont egy helyben élő autóval rontott neki a faápolóknak, kis híján emberi sérülést okozva, majd beparkolt az egyik fa alá, ezért az autót el kellett szállítani.

A legtöbb veszélyes fa mostanra ki van már vágva, egy alatt piknikezik néhány aktivista, két másik fának az ifjító metszése maradt hátra, illetve az őszi fatelepítés a kivágott fák helyére. Jelenleg a mai napon az alvállalkozókat harmadjára akadályozták meg a szerződött munkavégzésben, ez tetemes többletköltséget jelent a cégünknek és a továbbra is fennáll a veszély egy fa esetében, ezért arra kérünk mindenkit, hogy a saját testi épsége érdekében ne tartózkodjon a közelében. A tiltakozók a vélt igazukért küzdve mozgósítanak éppen híres embereket, sajtót, annak érdekében, hogy ne tudja a cégünk befejezni a beavatkozást, aminek a vége ültetés lenne. Tehát nem parkoló, nem beton, nem atomreaktor, hanem fasor. Kezdetben persze kicsi fákkal, amelyeket semmilyen emberi parancs nem tud 60 évessé varázsolni

– számolt be az eseményekről a főtájépítész.

Nem azért vágunk ki vagy metszünk meg néha akár erősebben is fákat, mert ezt olyan rettentően élveznénk, hanem azért mert a fák élőlények, tehát képesek meghalni, képesek megbetegedni és képesek veszélyessé válni és ha ez utóbbi vizsgálatokkal bebizonyosodik, akkor az emberek védelmében be kell avatkoznunk. De ha ki kell vágnunk egy fát, akkor annak a helyére fákat fogunk ültetni és azokat gondozni is fogjuk. Aztán sokan ezt majd megértik, páran pedig nem

– erősítette meg mondanivalóját.

Kapcsolódó
Perpatvar kerekedett egy öreg fa kivágásából Kaposváron
Attól, hogy egy fa egészségesnek tűnik, nem feltétlenül az. Egy szétrepedt fa akkor is tragédiát tud okozni, ha a törzse, az ágai külön-külön is egészségesnek tűnnek.