231 centis harcsaóriást fogtak a békéscsabai tavon

Abszolút tórekordnak számít a gigahal.

Túlzás nélkül hatalmas, minden tekintetben abszolút tórekord fogást könyvelhettek el október 12-én a békéscsabai Fás-tavon. A jelenleg zajló Őszi Fás-tavi Csónakos Harcsafogó Verseny második napjának reggelén kivételes termetű harcsa akadt horogra, írta közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

A paraméterek minden várakozást felülmúlóak: nettó súly 77,20 kg, hosszúság 231 cm.

Tegnap néhány kisebb, 50-60 centiméteres példányt fogtunk, és bár éjszaka mozogtak a harcsák, de nem táplálkoztak. Este 10 óra után a pihenés és a másnapi korai kezdés mellett döntöttünk. Reggel 7 órakor szálltunk vízre. Társammal, Filó Györggyel azt beszéltük, hogy puhatesű csalikat alkalmazva megpróbálunk a tegnapi kisebb harcsákból minél többet zsákmányolni, finomított felszereléssel

– nyilatkozta a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége érdeklődésére az óriási hal kifogója, Viczián Zoltán.

Ezt követően bementek a tó közepére, az akadós részekre.

A horgászat megkezdése után 10-15 perccel láttam a radaron, hogy követ bennünket egy nagyobb méretű hal, amelyet a radarképernyő osztásaiból 1,5-2 méteresnek lehetett vélni. Amint célirányosam odaért a csalihoz, pár másodperc múlva le is szívta. Legörbült a botom, akasztottam, és elindult egy brutális fárasztás

– részletezte a történteket.

Mintegy 20-25 percig zajlott a kőkemény küzdelem, az akadós területre való tekintettel a teljes erejét kihasználva a felszerelésnek.

Óriási szerencsének tartom, hogy sikerült felszínre hozni. Ijesztő méretét két méter körülire saccoltuk, nem láttunk még ekkora halat, csak horgászvideókban, ami persze – most már tudjuk – nem adja vissza a valóságot

– vázolta fel a férfi az óriási hal méretét, és kiemelte, hogy hosszú évek óta jár pergetve a harcsák nyomában a Körösön, eddig 30 kiló körülieket fogott.


Kapcsolódó
Íme a hazai vizekben fogott legnagyobb halak listája
Az abszolút rekorder egy 119,40 kilogrammos harcsa.