Rendkívül ritka madár bukkant fel az Alföldön

Csupán 6000 példány van belőle a világon.

Különleges és ritka vendég érkezett Magyarországra október 14-én: a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai egy rendkívül ritkán látott madárfajt, a lilebíbicet figyelték meg a kardoskúti Fehér-tónál. Ez az esemény nagy jelentőséggel bír, hiszen a világállományt mindössze 6000 példányra becsülik, és a faj súlyosan veszélyeztetett – közölték a nemzeti park honlapján.

A lilebíbic a sztyeppei ökoszisztémákhoz kötődő közép-ázsiai faj, amely a 20. század elején Ukrajnától Mongóliáig költött, de élőhelyének nagy részét elveszítette a mezőgazdasági terjeszkedés miatt. Ma már csak Dél-Oroszországban és Kazahsztánban vannak költőterületei. Telelni a keleti állományai Pakisztánba és Indiába vonulnak, míg a nyugati csoportok az Arab-félszigeten, Szudánban és Eritreában töltik a telet.

A kardoskúti Fehér-tó környezete különösen vonzó a lilebíbicek számára, mivel hasonlít a Kazahsztánban található élőhelyeikhez. Nem meglepő tehát, hogy az utóbbi években a vonulásuk során visszatérő látogatók lettek a tó partján. Idén ez már a második hazai megfigyelés volt, az elsőt a Begécsi-halastavakon rögzítették.

A mostani megfigyelés alkalmával egy meglehetősen népes, 6100 egyedből álló bíbiccsapat tagjaként jelent meg a Fehér-tónál a lilebíbic, pihenni és inni érkezett a tó partjára. A déli órákban történt megfigyelést követően másnapra már eltűnt, valószínűleg dél felé vándorolt.

A hazánkban fokozottan védett lilebíbic jelenléte emlékeztet minket arra, milyen fontos megőrizni az élőhelyeket ezeknek a ritka és veszélyeztetett fajoknak.

Kapcsolódó
Kajtár gólyák bandáznak Kardoskúton
Most egy 18 fős csapatot figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehér-tó részterületén.