A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Madárbarát Települések Országos Szövetsége (MATELOSZ) idén második alkalommal hirdette meg az Év Madárbarát Települése díjat, amelyre 28 pályázat érkezett. A megmérettetésen olyan önkormányzatok indulhattak, amelyek már tettek lépéseket a madarak és az élővilág sokféleségének védelméért, írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Valójában minden pályázó elismerést érdemel, hiszen a benyújtott pályázatok kiemelkedő színvonalon készültek el, továbbá a pályázati anyagokból jól látszik, hogy azok az önkormányzatok akik jelentkeztek, szívügyüknek érzik a madarak és az élővilág védelmét. Rengeteg olyan intézkedést hoztak, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a természet védelméhez.
- Folyamatosak a lakosságot bevonó madárvédelmi akciók, az aktuális madárvédelmi teendőkről a helyi TV adásaiban is tájékoztatják a nézőket.
- A településen több mint 200 madárvédelmi eszköz van kihelyezve az etetőktől a gólyafészek-emelőn át a vércseládákig.
- Helyi jelentőségű természetvédelmi területeket létesítettek és gondoskodnak a kezelésükről. Ennek részeként szabályozzák például a mezőgazdasági tevékenységet, ami hatással lehet a védett területre.
- A közeli motocross pályán a gyurgyalagok költési ideje alatt májustól július közepéig tilos motorozni, hogy ne zavarják a madarakat.
- A gyerekeknek van Tiszavirág vetélkedő, Föld-víz-levegő természetismereti verseny, madarak éjszakája, és sokan bekapcsolódnak az Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi akcióba.
- Rendeletet alkottak a zöldterületek és a fásszárú növények védelmének helyi szabályairól.
- A helyi természeti értékek feltárását és biodiverzitás-monitorozását egy ottani civil szervezet végzi polgári természetőrökkel karöltve.
- Méhlegelőt tartanak fenn a beporzó rovarok segítésére
- Ivartalanítási akciókat szerveznek, hogy csökkentsék a kóbormacskák számát
- Lepkekertet, sünszállót, rovarhotelt telepítenek iskolák, óvodák udvarára és méhlegelőnek meghagyják a természetes vegetációt.
- Tiltják a káros növényvédő szerek, például a glifozát tartalmú gyomirtó használatát a zöldterületeiken.
- Fakatasztert készítenek, amelyben nyomon követik a fák életkorát, egészségi állapotát, kezeléseit.
- Fakivágás előtt zoológiai vizsgálatot végeznek akkor is, ha az télen történik. Ennek azért van jelentősége, mert például a macskabaglyoknak már februárban is lehet többhetes, de még röpképtelen fiókája.
- Megtartják a kiszáradó holtfákat, amelyek rengeteg élőlénynek adnak táplálékot, búvó- és szaporodóhelyet.
- A helyi építési szabályzatba beépítenek természet- és klímavédelmi szempontból kedvező előírásokat, például 150 négyzetméterenként 1 nagy lombos fa telepítése kötelező a magáningatlanokon is.
- Ugyancsak heyi szabályozással tiltják az invazív fafajok telepítését a kertekben is.
- Egyeztetnek a gazdálkodókkal, hisz a település környékén alkalmazott mezőgazdasági módszerek komoly hatással vannak a településre és az ott található élővilágra is.
- A felmerülő ember-állat konfliktusokat igyekeznek megelőzni vagy feloldani például azáltal, hogy az önkormányzat takarítja a gólyafészek alatti területet, de arra is van példa, hogy egy magántulajdonban lévő ingatlanon a város vállalta 400 fiatal nyárfa dróthálóval történő becsomagolását, hogy megelőzzék a hódrágás okozta kárt.
A díjra pályázó minden önkormányzatnak szívből gratulálunk! Bízunk abban, hogy sokan követik majd a példájukat és átveszik a jógyakorlataikat. Szeretnénk, ha egyre több lenne a természetbarát, fenntartható, élhető település Magyarországon
– mondta dr. Halmos Gergő, az MME igazgatója.
Frenyó Gábor, a MATELOSZ elnöke kiemelte:
Nagyon köszönöm minden pályázónak, hogy megosztotta velünk milyen tevékenységgel segítik településükön a madarakat, a természet védelmét. Gratulálok a kiváló pályázatokhoz. Igyekszünk a jó gyakorlatokat a lehető legszélesebb körben megosztani.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja az önkormányzatok figyelmét, hogy az MME oldalán elérhető elektronikus formában is a “Települések madárbarát lehetőségei” című kiadvány, ahol szemléletmódot, tanácsot, útmutatást kapahatnak a településeken élő madarak és élőhelyeik védelméhez.
Az elmúlt időszakban egyre több munkahely is kitűzte arra a célt, hogy el tudják érni a “Madárbarát munkahely” kitüntető címet. Ennek érdekében pedig számos olyan eszközzel is támogatják a madarakat, amiknek köszönhetően a kertben segítik a fészkelésüket vagy éppen a téli időszakban éjszakázó helyeket biztosítanak a számukra. A pécsi informatikai kar is számos saját készítésű odút helyezett ki, így madárbarát munkahellyé tudtak válni.